Észak-Korea ballisztikus rakéta indítására készülhet tengeralattjáróról

Ballisztikusrakéta-kilövést hajtottak végre egy orosz atom-tengeralattjáróról

A dél-koreai hadsereg olyan jeleket észlelt, amelyek arra utalnak, hogy Észak-Korea tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta (SLBM) kilövésére készülhet.

„Szorosan figyelemmel kísérjük Észak-Korea SLBM-hez kapcsolódó létesítményeit és tevékenységét, és fenntartjuk a teljes készültséget” – közölte a dél-koreai hadsereg. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a kilövés előkészületeire utaló tevékenységet szeptember 21-én és 22-én észlelték az Észak-Korea keleti partvidékén fekvő Szinpóban.

A helyzetről tájékoztatták a dél-koreai elnököt, aki tengerentúli látogatásának utolsó állomásán, Kanadában tartózkodik. Az államfő utasította a hadsereget, hogy azonnal reagáljon, ha Phenjan provokációt hajt végre.

A Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó pénteken futott be Dél-Korea keleti kikötővárosába, Busanba, hogy öt év után először vegyen részt közös gyakorlatokon a Koreai-félsziget melletti vizeken. Ugyancsak pénteken egy magas rangú amerikai tisztviselő nem zárta ki, hogy Észak-Korea nukleáris kísérleteket hajthat végre Kamala Harris amerikai alelnök jövő heti dél-koreai és japán útja idején.

Észak-Korea május 7-én, három nappal Jun Szuk Jol dél-koreai elnök beiktatása előtt tesztelt egy SLBM-et Szinpo partjainál.

A Johns Hopkins Egyetem 38 North kutatócsoportja napokban készült műholdfelvételek alapján úgy vélte, hogy Észak-Korea egy új, ballisztikus rakéták szállítására alkalmas tengeralattjáró vízre bocsátására készül - közölte jelentésében a Yonhap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?