Estére Monti lehet az olasz miniszterelnök

Róma |

<p>Vasárnap este kormányalakítási megbízást kaphat Olaszországban Mario Monti, miután Silvio Berlusconi szombat esti lemondását követően Giorgio Napolitano államfő a nap folyamán már a közgazdász vezette kormány megalakításáról konzultál a parlamenti pártok delegációival.</p>

Napolitano reggel kilenc órától Renato Schifanit, a szenátus és Gianfranco Finit, a képviselőház elnökét fogadta, majd a köztársasági elnök a parlamenti pártok delegációival tárgyal. Az államfői palota napirendje szerint Napolitano hat órára le akarja zárni az egyeztetést, hogy még vasárnap este kinevezze Mario Montit. A hétfői tőzsdenyitásra új miniszterelnöke lesz Olaszországnak - írta az olasz sajtó.  
Az ellenzék - a PD, a Pierferdinando Casini vezette Harmadik Pólus és az Antonio Di Pietro vezette Értékek Olaszországa (IdV) - támogatja a Monti irányította szakértői kormányt. Di Pietro hangsúlyozta, hogy egyetlen volt Berlusconi-minisztert sem akar látni az új kormányban. "Berlusconi nélkül Olaszország végre újraindul" - nyilatkozta Pierluigi Bersani PD-főtitkár, aki szerint az új kormány első feladata az adóreform lesz.    
A PdL is igent mond Montira. "Ha nem így teszünk, Monti baloldali kormányfő lesz" - hangoztatta Berlusconi. Hozzátette: a PdL továbbra is a legnagyobb párt marad. Az Umberto Bossi vezette Északi Liga nem támogatja Montit, és ellenzékbe vonul.
Róma belvárosában késő éjszakáig ünneplés és tüntetés kísérte Berlusconi távozását. Pojáca! Maffiózó! Tolvaj! Börtönbe vele! - kiábálták a távozó kormányfő rezidenciája, a Grazioli palota előtt a tüntetők. A rendőrség több alkalommal visszaszorította a tömeget. "Téved, aki azt hiszi, hogy vége Berlusconinak" - nyilatkozta Maurizio Sacconi, a PdL eddigi munkaügyi minisztere. "Milyen baloldal az, melyik a bankár Montit ünnepli?" - kérdezte Giorgia Meloni ifjúsági miniszter.   
Isten veled Berlusconi, szabad az út Montinak - írta a Corriere della Sera. Olaszok vigyázzatok a pénztárcátokra! Jön az adócsősz Monti! - harangozta be Monti érkezését a Libero jobbközép napilap. Visszatért Olaszországba a gyűlölet - szólt a Berlusconi-család birtokolta Il Giornale cikkének címe. Berlusconi 17 év után szidalmak között távozott. Olaszország felszabadult! - írta a baloldali L'Unita. Az ellenzéki újságok Berlusconi távozását volt politikai mentora, Bettino Craxi egykori szocialista kormányfő 1993-as lemondásával hasonlították össze: mindkettőjüket aprópénzzel dobálták meg Róma utcáin korrupt politikájuk jeleként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?