Érvényesítette az alkotmánybíróság a román elnökválasztás első fordulóját

Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulóját

Érvényesítette a román alkotmánybíróság (CCR) az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményét hétfőn, így a december 8-i második fordulóban a többi párt által szélsőségeseknek nevezett pártok által támogatott Calin Georgescu független jelölt és Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke verseng azért, hogy Románia következő elnöke lehessen.

A testület egyhangúlag megalapozatlannak ítélte az első fordulóban 9. helyen végzett Cristian Terhes államfőjelölt óvását. Az óvás elbírálása érdekében az alkotmánybíróság csütörtökön elrendelte az első fordulóban leadott mind a 9,5 millió érvényes és érvénytelen szavazat újraszámolását.

Marian Enache, a CCR elnöke sajtónyilatkozatában rámutatott: találtak ugyan apró eltéréseket az újraszámolás során, de semmi sem bizonyítja, hogy olyan csalások fordultak volna elő, amelyek befolyásolják a jelöltek sorrendjét.

Bár a központi választási bizottság vasárnap este 22 órára tűzött ki határidőt a megyei, fővárosi kerületi és külföldi választási bizottságoknak arra, hogy az újraszámlálás eredményét jelentsék, a külföldön leadott voksoknak csak töredékét sikerült újraszámolni, ugyanis a külképviseletek nem tudtak minden voksot idejében Romániába juttatni.

Az alkotmánybírósági elnök szerint azonban az óvás a hazai voksokra vonatkozott, amelyeknél nem találtak rendellenességet, ezért a testület eltekintett a diaszpórában leadott voksok újraszámolásától.

Cristian Terhes óvásában azt állította, hogy legalább három bukaresti szavazókör Lasconihoz írta azokat a szavazatokat, amelyeket a Lasconi javára az utolsó héten visszalépett, de a szavazólapon továbbra is szereplő Ludovic Orbanra adtak a választók. A központi választási bizottság hétfői közleményéből azonban kiderült, hogy az újraszámolás során elfedezett és kiigazított korábbi tévedések nem Lasconinak, hanem versenytársainak kedveztek.

Romániában az elnökválasztás november 24-i első fordulóját általános meglepetésre a kampányát kizárólag a közösségi médiában folytató Calin Georgescu független jelölt nyerte meg a voksok csaknem 23 százalékával, a második helyre pedig – Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnököt alig 2740 szavazattal megelőzve – Elena Lasconi került.

Az alkotmánybírósági határozat kihirdetésével kezdetét veszi Romániában az elnökválasztás második fordulójának kampányidőszaka, amely a hazai választókörök nyitása előtt 24 órával, szombat reggel 7 órakor ér véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?