Erdogan: Törökország maga rendelkezik biztonságának szavatolásáról

Ankara |

<p>Törökország továbbra is maga rendelkezik, arról, milyen módon szavatolja saját biztonságát - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán Ankarában azután, hogy Oroszország és a NATO-tag Törökország a napokban aláírta az Sz-400 típusú orosz légvédelmi rendszer megvásárlásáról szóló szerződést.</p>

Erdogan szerint a nyugati országok "megőrültek" az orosz-török védelmi megállapodás miatt. "Mit kellett volna tennünk? Önökre várni? Törökország most és a jövőben is minden óvintézkedést megtesz a biztonság terén" - fogalmazott Erdogan a NATO-tagállamokhoz címezve szavait.

A török elnök kedden bejelentette, hogy az egyezmény keretében Ankara már kifizette Moszkvának az előleget.

A fejlett, nagy hatótávolságú Sz-400 rakétarendszer repülőgépek, robotrepülőgépek és ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas, 400 kilométeres hatókörben, 30 kilométeres magasságig.

Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködési ügyekben illetékes tanácsadója a megállapodásra vonatkozóan a TASZSZ orosz hírügynökséggel közölte: garantálni tudja, hogy minden, a szerződéssel kapcsolatban meghozott döntés "szigorúan összhangban áll" Oroszország stratégiai érdekeivel. "Ebből a szempontból teljesen megértjük azoknak a nyugati országoknak a reagálását, amelyek megpróbálnak nyomást gyakorolni Törökországra" - tette hozzá.

A török vezetés védelmi szempontból elsősorban attól tart, hogy azok a fegyverek, amelyeket az Egyesült Államok a szíriai kurdoknak az utóbbi hónapokban küldött támogatásul az Iszlám Állam elleni harchoz, a törökországi kurd lázadókhoz kerülnek. Ankara úgy látja, hogy ebben az esetben a szíriai-török határ mindkét oldalán felélénkülnének a saját állammal nem rendelkező kurd kisebbség függetlenedési törekvései.

A Hürriyet tekintélyes török napilap szerdai számában arról írt, hogy a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) milicistái a közelmúltban a török Hatay tartománnyal határos északnyugat-szíriai Afrín térségébe telepítették a Washingtontól kapott nehézfegyverzetüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?