Recep Tayyip Erdogan
Erdogan: Törökország kész szavatolni a biztonságot Manbídzsban
A szíriai helyzetről beszélt telefonon vasárnap Donald Trump amerikai elnökkel Recep Tayyip Erdogan török államfő, és azt mondta neki, hogy Törökország kész szavatolni a biztonságot Manbídzs városában, ahol négy amerikai katonai vesztette életét a minap egy merényletben.
Kettejük megbeszéléséről a török elnöki hivatal tájékoztatott szűkszavú közleményében vasárnap késő este.
Erdogan részvétét fejezte ki Trumpnak az amerikai katonák halála miatt. Abban állapodtak meg, együttes erőfeszítéseket tesznek, hogy megsemmisítsék az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megmaradt fegyvereseit Szíriában, és megakadályozzák a szervezet újjáéledését. Megállapodtak abban, hogy Washington és Ankara felgyorsítja a párbeszédet a térségbeli biztonsági övezet megteremtéséről - áll a közleményben.
Manbídzsban a múlt szerdán megtámadták az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció egyik őrjáratát. A merényletben másféltucatnyi ember halt meg, köztük négy amerikai: két katona, és a Pentagon két civil alkalmazottja. A többi halálos áldozat a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadócsoport fegyveres tagja és helybeli civil volt. A merénylet elkövetését az IÁ vállalta magára. Ez volt az első alkalom, hogy öngyilkos merényletet követtek el a nemzetközi koalíció ellen, és az első robbantásos támadás azóta, hogy Donald Trump december végén úgy döntött, kivonja az amerikai katonákat Szíriából. Trump egy héttel ezelőtt azzal fenyegette meg Törökországot, hogy tönkreteszi a gazdaságát, ha a csapatkivonáskor hadserege megtámadja a kurdokat.
Trump döntése után Manbídzsből kivonult az SDF ernyőszervezet fő erejét adó Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia mintegy 400 harcosa. Damaszkusz ezután arról tájékoztatott, hogy az YPG-vel egyetértésben a szíriai kormányerők vették át az ellenőrzést a város felett, hogy elejét vegyék egy Manbídzs elleni török offenzívának.
Törökország rossz néven veszi azt, hogy Washington támogatja az YPG-t, és úgy véli, hogy a szíriai kurd milícia térnyerése felerősítheti a törökországi kurd szakadárok törekvéseit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.