A török hadsereg az elmúlt napokban megkezdte a beavatkozást Szíriában az Eufrátesz keleti partján, amelyet a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia tart ellenőrzése alatt - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan elnök kedden Ankarában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.
Erdogan: a török hadsereg a napokban megkezdte a beavatkozást az Eufrátesz keleti partján
Az NTV török hírtelevízió vasárnap arról számolt be, hogy a török tüzérség lövéseket adott le az Eufráteszi keleti partjára az YPG azon hadállásai ellen, amelyek közvetlenül Dzserablúsz településsel szemben találhatók. A hírtelevízió katonai forrásokra hivatkozva közölte: az YPG korábban a török-szíriai határon szolgálatot teljesítő török egységeket lőtte, így Ankara a jogos önvédelem keretében járt el.
Erdogan a közelmúltban már többször kilátásba helyezte, hogy Törökország hadműveletet indíthat az Eufrátesztől keletre fekvő vidéken, kedden azonban leszögezte, hogy megtették az előkészületeket és terveik is készen állnak.
A török elnök egyúttal jelezte: a művelet a közeljövőben még átfogóbb és hatásosabb lesz. Ott is "felszámoljuk" a terrorszervezetet - hangoztatta.
Ankara ugyanis a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjaival szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t. A szíriai kurd milícia mindazonáltal az Egyesült Államok támogatását élvezi, és nagy mennyiségben kap fegyvereket is Washingtontól.
Törökország korábban két hadművelet indított az YPG jelenlétének visszaszorítása érdekében: Eufráteszi Pajzs fedőnéven először 2016 augusztusától megtisztította északon az Azáz, Dzserablúsz és el-Báb városok alkotta háromszöget az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettől, valamint az YPG-től, majd idén januártól az Olajág nevű műveletben irányítása alá vonta a korábban kurdok ellenőrizte északnyugati Afrín várost és környékét. Az Eufrátesz folyótól nyugatra az YPG fennhatósága alatt egyedül Manbídzs körzet maradt, ott azonban - hasonlóan az Eufrátesz keleti partjához - amerikai katonák is állomásoznak. Ugyan egy június eleji megállapodást követően a török és az amerikai hadsereg közös járőrszolgálatba kezdett Manbídzs peremterületein, Ankarát biztonsági szempontból meglehetősen nyugtalanítja, hogy Washington a kurd milíciát közvetlenül a török határ túloldalán továbbra is fegyverszállítmányokkal támogatja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.