EP-választás: Magyarországon megkezdődött a szavazatok számlálása

Budapest |

<p>Az ország mind a 10 386 szavazóköre bezárt este 7 órakor, a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdtek az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán leadott voksok megszámlálásához - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap este.</p>

A szavazókörök zárása után a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatón az NVI elnöke ismertette a 18.30 órai részvételi adatokat, amelyek szerint a választásra jogosultak 27,64 százaléka szavazott addig. Emlékeztetett: újabb megjelenési adatot már nem hoznak nyilvánosságra, csak a teljes részvételi számot közlik majd 23 órakor, amikor nyilvánosságra hozhatják a választás eredményét.     Az NVI elnöke jelezte: a részvétel elmarad a 2009-es és 2004-es adatoktól is. A választási iroda vezetőjeként úgy fogalmazott, nem tudja megmondani, mi volt az alacsony részvétel oka, az a politológusok dolga lesz.    Mint mondta, gyakorlatilag "nagyon szépen folyt" a választás egész nap, nagyon kevés probléma merült fel. Hat helyről jelentettek rosszullétet, és volt egy olyan rendkívüli esemény is, hogy valaki mozgóurnát kért, és a kiérkező szavazatszámláló bizottsági tagok az illetőt a földön fekve találták, s azonnal mentőt hívtak. A III. kerület egyik szavazókörében két négyzetméternyi vakolat omlott az urnára, ezért "átköltöztették" a szavazókört egy másik helyiségbe és a szavazás folytatódhatott.    A külképviseleteken 96 helyen volt szavazás, 13 külképviseleten valamennyi névjegyzékbe vett választó elment szavazni. Pálffy Ilona megjegyezte: már az országgyűlési választáson is magas volt a külképviseleteken megjelentek aránya.    A külképviseleteken egy rendkívüli esemény történt: Pozsonyban áramszünet volt, de rendkívüli intézkedésre nem volt szükség, mert a természetes fénynél folytatódhatott a voksolás.    Az átjelentkezések miatt sem volt sehol probléma - jegyezte meg. Hozzátette: két-három szavazónál több még a legtöbb átjelentkezőt váró szavazókörökben sem állt sorban egyszerre, zavartalanul lehetett voksolni.    Pálffy Ilona szólt arról, hogy a szavazókörök zárása után a bizottságok megszámlálják a szavazatokat, de az eredményeket 23 óráig, amíg az Európai Unió valamennyi tagállamában be nem fejeződik a voksolás, nem hozhatják nyilvánosságra.    Utalt arra is, hogy a külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó urnák várhatóan szerdán megérkeznek az NVI-hez, így a külképviseleti voksok összeszámlálása után várhatóan még aznap meglesz a választás végeredménye is.     Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke arról beszélt, a szavazás napján nem történt olyan esemény, amely az NVB állásfoglalását, döntését igényelte volna. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?