EP-döntés a biometrikus útlevelekről

Brüsszel |

<p>Tizenkét éves kor alatt nem kell majd ujjlenyomatot venni a biometrikus útlevél kiállításához az EU-ban, viszont mindenkinek saját útlevéllel kell rendelkeznie, a gyerekek tehát nem utazhatnak majd a szülő úti okmányával.</p>

 A fentieket az az uniós rendelettervezet tartalmazza, amelyet szerdán szavazott meg Strasbourgban az Európai Parlament (EP).
    A vitás kérdésekről már korábban sikerült megegyezni a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanáccsal.
    Az új jogszabály azt a 2004-ben hozott - és csak idén júniusban hatályba lépő - rendeletet módosítja majd, amely előírja, hogy az európai útlevelek biometrikus azonosító adatokat, köztük ujjlenyomatot is tartalmazzanak. Az előírás célja a dokumentumok hamisításának megakadályozása - a bűnözés, az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni küzdelem jegyében.
    A módosításban annak nyomán állapodtak meg, hogy a tagállamokban végzett kísérletek bebizonyították: gyermekek esetében az ujjlenyomat nem megfelelő minőségű a személyazonosság egyértelmű igazolásához. Ráadásul gyermekkorban az ujjlenyomat még változik, ami megnehezíti annak ellenőrzését az útlevél érvényességének időtartama alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?