ENSZ: Több mint négymillió hajléktalan Pakisztánban

Iszlámábád |

<p>Több mint négymillió ember vált hajléktalanná a pakisztáni áradások következtében - közölte egy ENSZ-szóvivő csütörtökön.</p>

A korábbi becslések kétmillióra tették azok számát, akik fedél nélkül maradtak Pakisztán történetének egyik legsúlyosabb természeti csapása miatt.
"Előzetes becslések szerint több mint négymillió embernek továbbra sincs otthona Szindh és Pandzsáb területén" - mondta Maurizio Giuliano Pakisztán egyik déli és középső tartományára utalva. A szóvivő hozzátette, hogy a kialakult helyzet kezelése kiemelkedő fontosságú a világszervezet számára.
Pakisztán történetének legsúlyosabb áradásai július végén kezdődtek az ország hegyvidéki, északnyugati részéből, s azóta
országszerte súlyos károkat okoztak. A katasztrófa mintegy húszmillió embert sújt, s az árvizek az ország területének egyötödét érintik, mintegy 160 ezer négyzetkilométerre kiterjedően. Az eddigi halálos áldozatok számát körülbelül 1600-ra teszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?