Külföld

ENSZ: emberiesség elleni bűncselekményeket követhettek el civilek sérelmére Mianmarban

A mianmari junta emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el civilek sérelmére - közölte Nicholas Koumjian, a mianmari ügyek kivizsgálását irnyító ENSZ emberi jogi megbízott.
MTI

2021. november 6. 21:46

v
- TASR

"Az a benyomásunk, miután figyeltük a fejleményeket és előzetesen bizonyítékokat gyűjtöttünk, hogy a tények széleskörű és szisztematikus támadásra utalnak a civil lakosság ellen, ami emberiesség elleni bűncselekményekkel ér fel" - jelentette ki pénteken New Yorkban Koumjian, aki a világszervezet megbízásából gyűjt bizonyítékokat Mianmarban lehetséges emberi jogi eljárások megindításához.

Koumjian beszámolója szerint a katonai puccs óta mintegy kétszázezer jelentést és több mint másfél millió bizonyítékot gyűjtöttek, amelyeket tüzetesen ki fognak vizsgálni, hogy egy nap felelősségre vonhassák a súlyos nemzetközi bűncselekmények elkövetőit.

Mint mondta, az erőszaknak leginkább kitett csoportok közé tartoznak a tüntetők mellett, a rezsim politikai ellenfelei, újságírók és az egészségügyi dolgozók. Hangsúlyozta: az erőszak elharapódzása egyszerre több régióban több hónappal a katonai hatalomátvátelt követően arra utal, hogy a háttérben egy központi politikai döntés döntés született erről.

Mianmarban a hadsereg február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, letartóztatta az ország de facto vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít és az általa vezetett, kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte.
 

A Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) jogvédő szervezet szerint az államcsíny óta több mint ezerkétszáz, jórészt a juntával szembeszegülő civilt ölt meg a karhatalom, és több ezren kerültek börtönbe.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Az MKP, a Híd és az Összefogás tavaly március 23-án bejelentette, Szövetség néven egyesülnek. Somogyi Tibor felvétele

Újabb játszma a Szövetségen belül

maszk

Szerdán ismét változnak a járványügyi óvintézkedések, jön az OP+-rezsim

Matovic

A szlovák politikusok is felelősek a drágulásokért

GALÉRIA: Kikapott és búcsúzott az Eb-től a magyar válogatott

GALÉRIA: Kikapott és búcsúzott az Eb-től a magyar válogatott

koronavírus-vakcina

Miért van egyre több pozitív az oltottak között? A szakértő válaszolt

disznooles

KVÍZ: Mennyire jártas a disznóvágásban?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.