ENSZ: csaknem 70 civil halt meg a jemeni légicsapásokban

Jemen
Szanaa |

Hatvannyolc polgári személy halt meg egyetlen nap alatt kedden a húszi lázadók ellen harcoló, Szaúd-Arábia vezette arab szövetség légicsapásaiban.

Az első légicsapás egy zsúfolt piacot ért a délnyugat-jemeni Taizzban, ott 54 polgári személy halt meg, közöttük nyolc gyermek - közölte Jamie McGoldrick, az ENSZ jemeni humanitárius koordinátora csütörtöki közleményében.

A második légitámadásban ugyanannak a családnak tizennégy tagja halt meg a Vörös-tenger partján fekvő Hodeidában - áll a közleményben. 

Mindkét övezet a lázadók ellenőrzése alatt áll.

A keddi két légicsapás áldozatain kívül 41 másik civil halt meg, másik 43 pedig megsebesült az elmúlt tíz nap óta dúló heves harcokban - tette hozzá az ENSZ-illetékes.

A szaúdi vezetésű szövetségesek fokozták a jemeni lázadók elleni légitámadásokat, amióta december 19-én a húszik ballisztikus rakétát lőttek ki a szaúdi fővárosra.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a szövetségesek 2015 márciusában kezdődött beavatkozása óta több mint 8750 ember halt meg Jemenben. Az országban kolerajárvány tombol, és tízezrek szorulnak humanitárius segélyre a túléléshez az Arab-félsziget egyik legszegényebb országában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?