ENSZ-alkalmazott érintettségét bizonyító videót mutatott be Izrael a világszervezet közgyűlésében

Gilad Erdan

Izrael egy videofelvétellel igyekezett alátámasztani az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynökségével (UNWRA) szemben megfogalmazott terrorvádakat az ENSZ Közgyűlésében.

Gilad Erdan, Izrael állandó ENSZ-nagykövete hétfőn New Yorkban a testületben mondott beszéde során az október 7-i terrortámadásról egy felvételt mutatott be, amelynek egy részletén állítólag az UNRWA egy alkalmazottja látható. A tableten felmutatott felvételen két személyt lehetett látni, amint egy látszólag élettelen testet emeltek be egy autóba.

Az izraeli diplomata szerint a férfiak egyike szociális munkásként dolgozott az ENSZ-ügynökségnek. „ENSZ-alkalmazottak izraeli gyerekeket hurcolnak el!” – kiáltotta Erdan.

A Gázai övezetben dolgozó 13 ezer UNRWA-alkalmazott soraiban aktív terroristák százai vannak, az állomány 12 százaléka a radikális iszlamista Hamász, vagy az Iszlám Dzsihád terrorszervezetek tagja. Az UNRWA-t bizonyítottan eszközként használják a Hamász terrorgépezetében – hangoztatta Erdan.

Egy sor nyugati ország már felfüggesztette az UNRWA támogatását, miután Izrael azzal vádolta a segélyszervezetet, hogy egyes alkalmazottainak közük volt az október 7-i támadáshoz. António Guterres ENSZ-főtitkár hihetőnek mondta a vádakat, és átfogó vizsgálatot ígért az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?