ENSZ: A gázai lakosság több mint 80 százaléka földönfutóvá vált

gaza isra k

Csaknem két hónappal a Gázai övezeti háború kirobbanása után a terület csaknem 1,9 millió lakosa, vagyis az emberek több mint 80 százaléka volt kénytelen elmenekülni otthonából – hívta fel a figyelmet hétfőn az ENSZ palesztin menekülteket támogató ügynöksége (UNRWA).

Hozzávetőleg egymillió ember talált menedéket az övezet központi részein található ENSZ-létesítményekben, valamint a déli Hán Júnisz és Rafah városokban. Nem sokkal korábban még 1,8 millió belső menekültről lehetett tudni.

Izrael hétfőre a Gázai övezet egész területére kiterjesztette hadjáratát a radikális iszlamista Hamász ellen, válaszul a palesztin szélsőségesek október 7-i összehangolt támadására, amely több mint 1200 ember életét követelte Izrael déli részén. A zsidó állam válaszul először csak légicsapásokat mért a radikálisok uralta Gázai övezetre, majd szárazföldi offenzívába fogott. Gázai egészségügyi források legfrissebb közlése szerint a halálos áldozatok száma 15 899-re nőtt, a sebesületeké pedig 42 ezerre a harcok kirobbanása óta. Több ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Segélyszervezetek az izraeli hadművelet drámai humanitárius hatásaira figyelmeztetnek. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője, James Elder a BBC-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy senki sem érezheti magát biztonságban, ha tízpercenkét bombák hullanak körülötte. „Sem a kórházakban, sem az óvóhelyeken nincsenek biztonságban az emberek, pedig számtalan sebesült gyereket és mellettük szülőket is szállítanak be” – hangsúlyozta Elder.

Mirjana Spoljaric Egger, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke pedig arra panaszkodott, hogy lehetetlen megfelelő humanitárius segélyezést folytatni. „Az emberi szenvedés mértéke elviselhetetlen” – húzta alá a palesztin területen tett látogatása során. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a civil lakosság számára nincsenek biztonságos menedékhelyek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?