„...ennek az egésznek a Beneš volt a kitalálója...”

Lucza Sára polgármester asszonyA valósággal akkor szembesülhetünk megborzongva, amikor a szemünk előtt találkoznak immáron több mint ötven év távlatából, akik megélték a beneši skizofrénia velőig ható önkényét. A közelmúltban tartották a Monostori erődben a kitelepítetek második országos találkozóját, melynek idei vendége a felvidéki Hetény község volt.

HETÉNY

Lucza Sára, Hetény polgármester asszonya elmondta, Hetényről 1948 áprilisában vitték el a negyvennyolc családot, a tragédiában az volt a szerencse, hogy mindegyiküket egy helyre, mégpedig Mórra szállították. A Mórra kerültek jószerével egytől egyig hazajárók, amint azt a két ország közötti egyezkedések lehetővé tették, azonnal hazalátogattak a szülőföldre. Az idők folyamán a kitelepítetteknek több mint a fele átköltözött Komáromba és Ószőnybe, hogy közelebb lehessenek a falujukhoz. A Hetényről kitelepültekkel akkor került szorosabb kapcsolatba, amikor 1998-ban ötven évvel a kitelepítés után hazahívták a kitelepített családokat, és egy kivételével minden család megjelent a hetényi református templomban. Lucza Sára szerint már az előkészítő levelezések is döbbenetesek voltak, hiszen mindenki arról írt, hogy mióta és mennyire vágyódtak arra, hogy a szülőföld egyszer csak megszólítja őket és hazajöhetnek. Ugyanakkor olyan esettel is találkozott, hogy az Ószőnyben élő Kocsis Dezső bácsi, aki a mai napig nem tud hazajönni, csak a Halottak napjára, és akkor is elfordítja a fejét, amikor a saját házuk előtt elmennek, s a mostani megemlékezésre sem jött el, mert nem tud megbékélni a vele történtekkel.

KOPPÁNYMONOSTOR

Koppánymonostorból egyetlen személyt sem telepítettek ki a lakosságcsere-egyezmény, vagy a Beneš-dekrétumok alapján, mivel a település mindig Magyarország részét képezte. Immáron másodízben mégis a Monostori erődben rendezik meg a kitelepítettek országos találkozóját. Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság elnök asszonya ezzel kapcsolatban kifejtette, sokáig csak magukban foglalkoztak a kérdéssel, de a Kecskés László Társaság, mint Orbán Viktor baráti köre úgy vélte, hogy valakinek vállalnia kell ezt a feladatot, mert egyébként elsikkad, és a baloldali agymosás feledésre kényszeríti még azokat is, akik egyébként szenvedői voltak a kitelepítés szégyenteljes eseményeinek. Nem munkának, hanem küldetésnek tekintik a tevékenységüket, olyannak, amelyet valamilyen okból a Felvidéken senki nem vállal magára. A mostani találkozás előkészítésének folyamata idején döbbent rá ő is arra, hogy mennyire bizarr ötlet egy emlékművet, vagy emléktalálkozót megtartani abban az országban, amely befogadta a kitelepítetteket, még ha a lakosságcsere-egyezményt aláíró akkori kormány kiszolgáltatott helyzetben lévén maga is csak asszisztált a lator ténykedéséhez. Az elnök asszony elmondta azt is, hogy a Társaság feladatának tekinti a még élő kitelepítettek visszaemlékezéseinek írásos rögzítését is, amelynek első szemelvényei épp most jelentek meg dr. Szarka László szerkesztésében, A szlovákiai magyarok kényszertelepítéseinek emlékezete 1945–1948 címen.

MÓR, TATA

Fekete Andrásné Gál EszterSomogyi Tibor felvételei Fekete Andrásné Gál Esztert családjával együtt 1944 áprilisában telepítették ki Hetényből Mórra. Elmondta, a telepítéskor 21 éves volt, férjezett, de különváltan élő, így ő a szüleivel jött el, a férje otthon maradt. Tizenöt évet éltek Móron, majd átköltöztek Tatára, ahol ma is élnek, azért, hogy közelebb legyenek az otthonhoz. A csomagolásra mindössze három napot kaptak, Ógyallán vagonírozták be őket, majd Szobon keresztül, nagy kerülővel vitték Mórra. Móron régi, öreg sváb házat kaptak, összehasonlítva az otthonhagyott házzal, ez egy nagyon szegényes, régi épület volt. Nehezen illeszkedtek be, mert a móri svábok leköpdösték őket a határban.

Eszter néni elmondta azt is, „ennek az egésznek a Beneš volt a kitalálója”, de ilyen gyalázatot annak a népnek sem kíván, amely Benešt a világnak adta.

ZARÁNDOKHELY HĺJÁN

A Felvidékről kitelepítettek második országos találkozóján egyetlen felvidéki polgármester jelent meg, Keszegh Béla, Marcelházát képviselve. A Kecskés László társaság egyezséget kötött Nagy János szobrászművésszel a kitelepítettek emlékművének a megalkotására, amelyet a jövő évben a Monostori erőd déli falánál avatnak fel. A magam részéről végtelenül szomorúnak tartom azt, hogy Szlovákia magyarsága, az önkormányzatok, s a politikai képviselők nem találtak helyszínt, pénzt a felvidéki kitelepítettek országos emlékhelyének létrehozására, mely zarándokhelyül szolgálhatna a kitelepítettek, a deportáltak, de a nyugati diaszpórába kényszerültek még élőinek, s az ő utódaiknak is.

A mai Szlovákia területén a kitelepítés mintegy 200 települést érintett. A legtöbb családot Negyedről, 446-ot, Révkomáromból 336-ot, Naszvadról 362-tőt, Vágfarkasdról 330-at, Felsőszeliből 320-at, Alsószeliből 197-et, Udvardról 164-et, Szencről 193-at, Deákiból 192, Komáromszentpéterről pedig 166 családot telepítettek át Magyarországra.