Elutasítják Peking lépését a kínai szankcióval sújtott amerikai intézmények

Elutasítják Peking lépését a kínai szankcióval sújtott amerikai intézmények

Határozottan visszautasították pénteken a kínai szankciókkal sújtott amerikai intézmények a pekingi kormány döntését, amelyet a tajvani elnök amerikai látogatásához nyújtott hozzájárulás miatt hozott.

A Kaliforniában működő Ronald Reagan Elnöki Könyvtár (Ronald Reagan Presidential Library) elnök-vezérigazgatója azt közölte, hogy intézményük büszke arra, hogy az amerikai Képviselőház elnöke, Kevin McCarthy és Tajvan elnöke, Caj Ingven ott találkozott. David Trulio közölte, hogy a kínai büntetőintézkedések nem tántorítják el attól, hogy a könyvtár a jövőben is „dinamikus intellektuális fórumként” működjön.

A másik büntetőintézkedésekkel sújtott amerikai intézmény, a Hudson Intézet (Hudson Institute) elnök-vezérigazgatója közleményt tett közzé, amiben hangsúlyozta, hogy határozottan kiállnak Tajvan mellett, és büszkeségének ad hangot amiatt, hogy az intézet kitüntetésben részesíthette a tajvani elnököt. John Walters megfogalmazása szerint Kína hosszú idő óta próbálja elnémítani otthon és külföldön azokat a hangokat, amelyek „ellenzik nemzetközi agresszióját, és ellenzik a kínai polgárok elnyomását”.

A kínai kormányzat a kaliforniai elnöki könyvtár és a Washington fővárosban működő tudásközpont ellen azért hozott szankciókat, mert a megfogalmazás szerint „kiszolgáltak tajvani szeparatista tevékenységeket, és felületet biztosítottak számukra”.

Tajvan elnöke az Egyesült Államokban tett több mint egyhetes látogatása során találkozott a tajvani diaszpóra tagjaival, valamint több megbeszélést folytatott az amerikai törvényhozás, a Kongresszus tagjaival, szerdán pedig – a kínai kormány határozott figyelmeztetése ellenére – Kevin McCarthy-val, a Képviselőház elnökével találkozott.

A szankciók szerint a kínai intézmények és magánszemélyek a jövőben nem tarthatnak semmiféle kapcsolatot a Hudson Intézettel és a Reagan Elnöki Könyvtárral. Emellett a kínai kormány beutazási tilalommal sújtotta a két amerikai intézmény vezetőit, minden kínai személynek megtiltotta a kapcsolatok felvételét velük, valamint Kínában őrzött minden vagyonukat zárolta.

Az amerikai kormányzat hivatalosan nem reagált a befolyásos intézmények ellen hozott szankciókra. A Fehér Ház a tajvani elnök látogatásával kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy nem látja okát ennek túlreagálására Kína részéről, ugyanis tajvani államfő a múltban is többször járt az Egyesült Államokban.

Antony Blinken külügyminiszter egy pénteken megjelent interjúban úgy fogalmazott: az Egyesült Államok ragaszkodik az „Egy Kína” politikához, ugyanakkor ellátja Tajvant az agresszió bármilyen formájával szemben szükséges önvédelem eszközeivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?