Előzetes letartóztatásban maradnak a Tate-fivérek Romániában

Andrew Tate

Előzetes letartóztatásban marad Romániában Andrew és Tristan Tate, akiket tavaly év végén vettek őrizetbe a román hatóságok emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport létrehozásának és nemi erőszak elkövetésének gyanújával.

A brit állampolgárságú Tate-fivérek a szabadlábra helyezésüket kérték, de a bukaresti ítélőtábla kedden késő este elutasította keresetüket.

Szintén előzetes letartóztatásban marad az a két nő, akiket a Tate-fivérekkel együtt vettek őrizetbe és helyeztek előzetes letartóztatásba. Az egyik nő egy volt rendőr, a másik Andrew Tate barátnője. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy támogatták a szervezett bűnözői csoport létrehozását, amelynek tagjai fiatal lányokat szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek, amiket feltöltöttek az internetre, és ebből jelentős bevételük származott a Tate-fivéreknek. A hatóságok eddig hat áldozatot azonosítottak, akiket Bukarest mellett, Ilfov megyében tartottak fogva.     

A testvérek küzdősportot űztek, kickboxversenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet különböző videókkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezettek, és többször hímsoviniszta tartalmakat osztottak meg, amiért ideiglenesen le is tiltották őket a közösségi platformokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?