<p>Története során első ízben szerzett mandátumot a londoni parlament alsóházában az Európai Unió-ellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) egy időközi választáson.</p>
Először szerzett parlamenti mandátumot az EU-ellenes brit Függetlenségi Párt
A péntek hajnalban közölt adatok szerint Douglas Carswell, a UKIP jelöltje a szavazatok 59,75 százalékát szerezte meg az ország délkeleti részén fekvő Clacton körzetében kiírt voksoláson. Carswell 2005 óta a konzervatívok színeiben ült a brit parlament alsóházában, de augusztusban kilépett a pártból, és a UKIP tagja lett. Ezt követően parlamenti mandátumától is megvált, de a saját lemondása miatt kiírt időközi választásokon visszaszerezte azt. "Azért mondtam le (mandátumomról), hogy elinduljak ezen a választáson, mert elsősorban, mindenek előtt és végül önöknek felelek. Önök a főnökeim. Nem fogok csalódást okozni" - idézte Carswell győzelmi beszédét a BBC brit közszolgálati adó. A képviselő azt is leszögezte, hogy a UKIP-nek egész Nagy-Britannia és minden brit érdekeit képviselnie kell, köztük az ország első és második generációs lakóiét is. Ha így lesz, "nincs elérhetetlen" a párt számára - mondta Carswell, élesen bírálva a konzervatív kormányt és a "kartellező" parlamenti pártokat. Clancton mellet a Manchester-környéki Heywood és Middleton hagyományosan munkáspárti körzetében is időközi választásokat tartottak, ahol bár most is a baloldali jelölt nyert, a UKIP 39 százalékot szerzett, szemben 2010-es három százalékos eredményével. A BBC által megszólaltatott szakértők szerint ez azt jelzi, hogy a következő brit parlamenti választásokon már nem három - a konzervatívok, a Munkáspárt és a liberális demokraták -, hanem négy párt küzdelmére kell számítani. A UKIP nyerte a májusi európai parlamenti választást Nagy-Britanniában, a brit EP-mandátumok harmadát begyűjtve. A UKIP elsődleges politikai célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból, és ezzel együtt az EU-ból érkezők szabad nagy-britanniai bevándorlásának és munkavállalásának felszámolása. A párt tagjai az utóbbi időben számos botrányba keveredtek, gyakran vádolják őket rasszizmussal és szélsőjobboldali populizmussal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.