Előretörtek az abház csapatok

Moszkva. Az abház kormánycsapatok tegnap részben megsemmisítették az orosz határ közelében tartózkodó csecsen–grúz szabadcsapatokat, és jelentős sikereket értek el a két hete elkezdődött öszszecsapások fő színterén, a Kodori-szorosban is.

Moszkva. Az abház kormánycsapatok tegnap részben megsemmisítették az orosz határ közelében tartózkodó csecsen–grúz szabadcsapatokat, és jelentős sikereket értek el a két hete elkezdődött öszszecsapások fő színterén, a Kodori-szorosban is. Garri Kuppalba, az abház védelmi miniszter helyettese közölte, a támadás során az abházok légierőt is bevetettek. A diverzánsokat – feltételezések szerint – az egyik legismertebb csecsen szakadár hadúr, Ruszlan Gelajev vezeti. A Kodori-szorosban grúz területre szorították a szabadcsapatok túlnyomó részét.

A Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint – Eduard Sevardnadze kezdeményezésére – kedden este telefonbeszélgetést folytatott az orosz és a grúz elnök. Ennek során felvetődött Vlagyimir Putyin és Sevardnadze személyes találkozójának a lehetősége. A két államfő szerint mielőbb új alapszerződésben kell rögzíteni Oroszország és Grúzia viszonyát. Megállapodtak továbbá abban, hogy a két ország szorosabbra vonja együttműködését a terrorizmus elleni harcban. Ismeretes, hogy Sevardnadze előzőleg hivatalosan bejelentette: az EBESZ misszióját látná szívesen Abháziában a FÁK orosz békefenntartói helyett. Putyin már múlt hét pénteken hajlandónak mutatkozott arra, hogy kivonják az orosz csapatokat a kaukázusi köztársaságból. Abház részről azonban egyelőre hallani sem akarnak az oroszok távozásáról, sőt a szakadár köztársaság miniszterelnöke az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozást is felvetette. Az abháziai békefenntartás kérdése várhatóan a FÁK-államok november végi moszkvai csúcstalálkozóján kerül napirendre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?