Előrehozott választásokat írtak ki Dániában

Mette Frederiksen

Mette Frederiksen dán kormányfő bejelentette szerdán, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak november 1-jén Dániában.

A szociáldemokrata miniszterelnök ezzel engedett az egyik vele szövetséges pártnak, amely azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormány, ha nem írnak ki előrehozott választásokat. Az ultimátum azzal állt összefüggésben, hogy bírálták a kormányfőt amiatt, hogy nem megfelelően kezelte a dániai nyércállománynak a koronavírus mutációja miatt elrendelt levágása körüli helyzetet.

A dán kormány 2020 novemberében rendelte el az ország 17 milliós nyércállományának leölését az állatokban felfedezett vírusmutációk miatt. A rendelkezés nagy botrányt váltott ki, különösen azután, hogy kiderült, az akkori élelmiszerügyi és mezőgazdasági miniszter jogalap nélkül adta ki az utasítást. A kormány aztán csak utólagosan teremtette meg az állatok levágását lehetővé tevő rendelet jogi alapját.

A választásokat Dániában így az eredetileg tervezettnél hét hónappal korábban tartják meg.

A közvélemény-kutatások különösen szoros eredményt vetítenek előre: a szociáldemokraták vezette, baloldali pártokból álló „vörös blokk” a szavazatok 47-50 százalékára számíthat, míg a „kék blokknak”, amelyet egy liberális, egy konzervatív és három jobboldali nacionalista párt szövetsége alkot, a voksok 49-50 százalékát jósolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?