Élő tévéközvetítés közben gyilkoltak meg egy volt parlamenti képviselőt Indiában

Élő tévéközvetítés közben gyilkoltak meg egy volt parlamenti képviselőt Indiában

Az indiai parlament egy volt képviselőjét, akit emberrablásért ítéltek el, a testvérével együtt meggyilkolták, miközben a rendőrség orvosi vizsgálatra kísérte őket szombaton.

Az eseményt a helyi tévé élőben közvetítette, a gyilkosságot a kamerák is rögzítették. A felvételeket megosztották a televíziós csatornákon és a közösségi médiában. Látható, amint egy fegyveres a rendőrök válla fölött átnyúlva pisztolyt szegez a volt törvényhozó, Atik Ahmed halántékára és elsüti azt. Testvére, Asraf Ahmeddel hasonlóképpen halt meg.

Más felvételeken, amelyeket a Reuters brit hírügynökség helyi partnere, az ANI készített, az egyik támadó látható, amint többször rálő a már földön fekvő áldozatokra.

A két áldozat perceken belül meghalt, a rendőrség pedig gyorsan őrizetbe vett három férfit, akiket a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.

Médiajelentések szerint a támadók újságíróknak adták ki magukat. Az egyikük a lövöldözés után azonnal megadta magát, míg a rendőrök megfékezték a másik két gyanúsítottat. Ők az újságírók tömegében voltak elvegyülve, amikor a két testvért, értesülések szerint egy helyi bűnszervezet főnökeit, szombat este bilincsben vitték el az északi Uttar Prades államban lévő Prajagradzs város kórházából.

A gyilkosság elkövetése után a feltételezett támadók hindu vallási dalokat énekeltek. A támadás során egy rendőr megsebesült.

Az eset nyomán kialakuló erőszakos zavargások lehetőségétől tartva Uttar Prades kormánya az egész államban betiltotta a négyfősnél nagyobb gyülekezéseket.

A Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista pártja által irányított állami kormány elrendelte a gyilkosságok bírósági vizsgálatát.

A múlt héten a rendőrség lelőtte Atik Ahmed fiát Dzshánszi városban. A férfit egy gyilkossági üggyel kapcsolatban körözték, amelyet az Uttar Pradesben működő földmaffia elleni szélesebb körű fellépés részeként vizsgáltak.

Uttar Pradesben a rendőrség az elmúlt hat évben több mint 180 feltételezett bűnözőt ölt meg összecsapások során. A helyi ellenzéki Szamadzsvadi (Szocialista Párt) vezetője azt mondta, hogy volt párttársának rendőrségi őrizetben történt meggyilkolása azt mutatja, a kormányzó hindu nacionalista Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) kudarcot vallott abban, hogy rendet teremtsen Uttar Pradesben.

Atik Ahmed a 2014-es választási vereség előtt a Szamadzsvadi, majd az államban aktív regionális Apna Dal párt törvényhozója volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?