Ellismerte a gondatlanságot a spanyol mozdonyvezető

Santiago de Compostela |

<p>Sajtóértesülések szerint elismerte a gondatlanságot a 79 halálos áldozatot követelő, szerdai vonatszerencsétlenség okozásával vádolt spanyol mozdonyvezető. Az eljárást gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával folytatják ellene, ennek ellenére feltételesen szabadlábra helyezték.</p>

Az 52 éves Francisco José Garzónt a hét végén engedték ki a kórházból, ahol könnyebb sérülésekkel ápolták. A megbilincselt mozdonyvezetőt vasárnap este a szerencsétlenség helyszínén, Santiago de Compostelában egy vizsgálóbíró kihallgatta. A több mint egy órán át tartó kihallgatáson igazságügyi forrásokra hivatkozó, éjszakai médiajelentések szerint a mozdonyvezető elismerte, hogy gondatlanul cselekedett. A kórházban még nem volt hajlandó vallomást tenni.  
   

A bírói kihallgatás után feltételesen szabadlábra helyezték a mozdonyvezetőt, miután a bíróság úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a menekülés veszélye.
    

Francisco José Garzónnak ugyanakkor hetente jelentkeznie kell a hatóságoknál, az ország területét hat hónapon keresztül hatósági engedély nélkül nem hagyhatja el, és vezetői engedélyét ugyanilyen időtartamra bevonták.
   

A tartomány hatóságai vasárnap jelentették be, hogy meghalt a  vonatszerencsétlenségben megsérült egyik utas, ezzel 79-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Az áldozatok emlékére  hivatalos gyászszertartást rendeznek hétfő este a helyi katedrálisban.  
   

A sérültek közül hetvenen vannak kórházban, és 22-nek válságos az állapota. Két gyerek is van köztük.
   

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Madridból érkező szerelvény mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól túl későn fékezett egy rendkívül éles kanyarban. A sebességét tekintve a hagyományos és a szupergyors közötti, úgynevezett hibridvonat egy nagysebességű közlekedésre alkalmas vonalon haladt óránkénti 190 kilométerrel, noha az adott szakaszon 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben.
   

A tartományi közlekedési miniszter közben visszautasította a szakszervezetek, valamint egyes médiumok, továbbá néhány mozdonyvezető azon állítását, hogy a biztonsági rendszer az adott szakaszon nem működött megfelelően. Ana Pastor azt hangoztatta, hogy a rendszer teljes mértékben megfelel a spanyol, illetve az európai szabványoknak. "Az alkalmazottaknak azonban szintén be kell tartaniuk az előírásokat" - tette hozzá.

kpl \ gte

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?