Elkapták Szaddám volt alelnökét

Erbíl/Bagdad. Kurd harcosok az észak-iraki Moszulban elfogták Taha Jaszín Ramadán volt iraki alelnököt – közölte tegnap a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) szóvivője. Ramadánt a PUK harcosai hétfő délután kerítették kézre és átadták őt az amerikai erőknek.

Erbíl/Bagdad. Kurd harcosok az észak-iraki Moszulban elfogták Taha Jaszín Ramadán volt iraki alelnököt – közölte tegnap a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) szóvivője. Ramadánt a PUK harcosai hétfő délután kerítették kézre és átadták őt az amerikai erőknek. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint a volt alelnök földművesnek öltözött, hogy megtévessze üldözőit. Tegnap a Pentagon is megerősítette Ramadán elfogásának és átadásának hírét, amelyet Bush elnök is jelentős sikernek nevezett. Taha Jaszín Ramadán a 20. legfontosabb körözött iraki vezető az amerikaiak listáján. A 65 éves egykori alelnök Szaddám körének egyik legfontosabb alakja volt, egyike az 1968-ban végrehajtott, és a Baasz pártot hatalomra segítő puccs kitervelőinek. Az 1980-as években miniszterelnök-helyettes volt, 1991-ben alelnökké nevezték ki, emellett a néphadsereg és a Baasz párt milíciájának parancsnoki tisztét töltötte be. Ramadán elfogása ismét felerősítette a reményeket, hogy a szövetségesek valóban gyűrűbe fogták a volt diktátort. Figyelemre méltó, hogy Szaddám fiait, Udajt és Kuszajt is Moszulban kerítették be. A volt alelnököt azzal vádolják, hogy vétkes az emberiesség elleni bűnök elkövetésében, konkrétan szerepe volt az ország északi részén az 1980-as években történt kurd, illetve Dél-Irakban 1991 után történt síita lázadás véres leverésében.

Amerikai katonákra lőttek Tikrít városában egy mentőautó fedezékéből; a támadásban két iraki megsebesült. Az amerikai hadsereg tegnapi közleménye szerint a 4. gyalogsági hadosztály katonáit érte a hétfő éjjeli támadás Szaddám Huszein egyik palotájánál. Az iraki fegyveresek egy mentőautó takarásában haladva, járművükből tüzet nyitottak a katonákra. A válaszul érkező lövések megsebesítettek két irakit, ezután a támadók elmenekültek.

Ötven palesztin, tunéziai, és iráni illetőségű férfit vettek őrizetbe az amerikaiakkal szövetséges kurd pesmergák az iraki–iráni határ közelében Észak-Irakban. A kurdok akciójáról a kurd fegyveres erők főparancsnok-helyettese számolt be. Musztafa Dzsafar elmondta: Szuleimáníjában és a város környékén fogták el az Iránból érkezett férfiakat. Többségüknél több, különböző névre és különböző országból származó okmányt is találtak. „Minden okunk megvan arra, hogy azt gondoljuk, a most őrizetbe vettek kapcsolatban állnak az Anszár al-Iszlám terrorszervezettel, és az iráni kormányzat támogatását élvezik.”

Új fegyveres milícia alakult az iraki főváros többségében síiták lakta negyedében, Szadrvárosban. Az Abdul-Hádi Al-Darrádzsi sejk vezette síita szervezet tegnapi első demonstrációján a vezető kijelentette: mindent megtesznek azért, hogy az amerikai katonák elhagyják az egykori Szaddámvárost. „Nem tervezünk semmiféle akciót az amerikai hadsereg ellen, csupán távozásukat akarjuk” – hangoztatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?