Elkaptak egy háziorvost, aki hamis oltási igazolványokat állított ki – két rendőr is fizetett neki

Ez a hét a legjobb az influenza elleni védőoltásra

A magyarországi háziorvos bűntársa az asszisztense volt, akivel 15 ezer és 30 ezer forint közötti összegért állították ki az igazolásokat.

A 24.hu szerint a háziorvos és az asszisztense úgy állítottak ki oltási igazolványokat, hogy az oltóanyagot nem adták be a pácienseknek. Két rendőr is úgy „kapta meg” tőlük a védőoltást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát „hadd fogyjon” kijelentést téve a mosdókagylóba ürítette – írja a portál.

A regionális ügyészség őrizetbe vette a két egészségügyi dolgozót a korrupciós bűncselekmény miatt, amit a háziorvos tettesként, míg a szakasszisztens bűnsegédként követett el.  A kutatások során a megvesztegetett egészségügyi dolgozóktól közel 60 millió forint korrupciós pénzt foglaltak le – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében, amelyet a 24.hu közölt.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?