Elítélték a 11 éves mostohahúgát megerőszakoló férfit, aki már gyerekként zaklatta az akkor még csak óvodás féltestvérét

erőszak k

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki éveken keresztül szexuálisan molesztálta féltestvérét.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken azt közölte, hogy a férfit 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és 14. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés miatt ítélték el.

A tájékoztatás szerint csütörtöki döntésével a táblabíróság – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – két évvel súlyosította az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát.

A férfit a bíróság végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2009 és 2012 között szexuálisan molesztálta óvodáskorú féltestvérét. Akkor még gyermekkorú volt, azaz nem büntethető a cselekményekért.

Később, 2016-ban és 2017-ben már fiatalkorúként, akarata ellenére közösült a sértettel pannonhalmi házukban, miközben a családtagok aludtak.

Egy évvel később a fiatal férfi a 13 éves kislányt ismét szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.

A gyermek a szüleire nem számíthatott, nem mondta el nekik a vele történteket, 2021 januárjáig nem mert segítséget kérni senkitől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?