Elindult Varsóból a 300. czestochowai gyalogos zarándoklat

Varsó |

<p>Mintegy ötezren vesznek részt az idei jubileumi, sorrendben 300. varsói gyalogos zarándoklaton, amely szombaton indult útnak a Jasna Góra-i (Czestochowa) Mária-kegyhelyre a pálosok varsói belvárosi, Dluga utcai temploma elől.</p>

A zarándokokat búcsúztatva Kazimierz Nycz varsói bíboros érsek emlékeztetett, hogy a varsói gyalogos zarándoklatot a Jézus Öt Szent Sebe  Testvériség tagjai kezdeményezték, akik fogadalmat tettek, hogy a zarándokutat minden évben végigjárják, ha Varsó megszabadul a pestisjárványtól. A pestisnek, mely 1707-1711 között dühöngött a városban, mintegy 30 ezren estek áldozatul.

A zarándokok 248 kilométert tesznek meg gyalog Varsótól Jasna Góráig, s az útjuk Mária-búcsújáróhelyeken át vezet. Mire augusztus 14-én, Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) ünnepének előestéjén Czestochowába érnek, számuk hozzávetőleg 15 ezerre duzzad, hiszen az ország más részeiből is ezrek tartanak a legnagyobb lengyel Mária-kegyhely felé, és csatlakoznak a varsói menethez.

A jubileumi zarándoklatot három éve készítik elő. A zarándokok magukkal visznek egy ezüst hálatáblát is, amelyet a kegyhelyen hagynak a zarándoklat emlékére.

A varsói gyalogos zarándoklatot 300 éve minden évben megtartották, a történelmi viszontagságok, háborúk ellenére. Csak egyszer, 1792-ben nem jutottak el a zarándokok Czestochowába, amikor 30 kilométerre a bazilikától porosz fegyveresek lemészárolták őket. A második világháború és a német megszállás sőt, a varsói felkelés idején sem hagytak fel vele, csak óvatosabb módon, néhány fős kisebb csoportokban járták végig ugyanazt az útvonalat. Amikor 1963-ban az akkori kommunista hatóságok a himlőjárványra hivatkozva nem engedélyezték a zarándoklatot, illegálisan indultak útnak a zarándokok. Vannak köztük olyanok, akik már tizenötödször teszik meg ezt az utat. És minden évben jönnek külföldről, ezen belül Magyarországról is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?