Elindította EP-választási kampányát az új brexit-ellenes párt

Az Európai Parlamentben dolgozott az egyik brüsszeli merénylő
London |

Elindította kedden európai parlamenti választási kampányát a brit EU-tagság megszűnése ellen küzdő új brit párt, a Change UK. A párt hetven EP-képviselőjelöltje között van Rachel Johnson, Boris Johnson volt külügyminiszter EU-párti álláspontjáról ismert húga.

 

Boris Jonhson a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas brexit-párti frakciócsoportjának egyik zászlóvivője, aki a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazáson a kilépésért kampányoló tábor frontembere volt. A referendumon a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.

A Change UK pártot az a 11 fős független alsóházi frakciócsoport alapította, amelynek tagjai a Konzervatív Pártból és az ellenzéki Munkáspártból léptek ki február közepén, mivel nem értettek egyet addigi pártjuk Brexit-stratégiájával.

A nyugat-angliai Bristolban tartott keddi EP-választási kampányindítón Heidi Allen, a Change UK ügyvezetője, volt tory képviselő kijelentette: a párt azoknak a választóknak a természetes otthona, akik azt szeretnék elérni, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon. Hozzátette: a jelöltválasztási folyamat meghirdetése után 3700-an jelezték azt a szándékukat, hogy a Change UK jelöltjeként szeretnének indulni a brit EP-választásokon.

A párt egyik legismertebb jelöltje Rachel Johnson mellett Gavin Esler újságíró, a BBC közszolgálati tévétársaság legnagyobb nézettségű politikai műsorainak volt szerkesztője. Esler a keddi kampányindító rendezvényen kijelentette, hogy a brit politika "világszerte köznevetség tárgyává vált (...) Nem velünk, hanem rajtunk nevetnek". Hozzátette, hogy Nagy-Britannia "jobb a múltban gyökerező agyhalott politikánál".

Egyelőre kérdéses azonban, hogy Nagy-Britanniában is megtartják-e az európai parlamenti választásokat. A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én megszűnt volna. Theresa May konzervatív párti miniszterelnök kezdeményezésére azonban az EU ezt a határidőt eddig kétszer meghosszabbította, miután a londoni alsóház háromszor is elutasította a brexit feltételrendszeréről novemberben elért megállapodást.

A két hete tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet, de ennek feltétele az, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie a májusi EP-választásokon, ha a brit parlament május 22-ig sem fogadja el a brexit-megállapodást.  Ebben az esetben a brit EP-választásokat május 23-án rendeznék. Ha a május 22-i határidőig nem sikerül elfogadtatni a brexit-megállapodást a londoni parlamentben, és brit a kormány az EP-választásokon sem lenne hajlandó részt venni, akkor a brit EU-tagság június 1-én megállapodás nélkül megszűnne. Ezt a forgatókönyvet azonban a konszenzusos elemzői vélemény teljesen valószínűtlennek tartja, és a brit kormány is már megtette az első formális lépéseket a brit EP-választási részvétel jogi előkészítésére.

A brit választóknak a lakhelyük szerint illetékes helyi tanácsok már ki is küldték a választási regisztrációhoz szükséges dokumentumokat.

A napokban alakult még egy új párt, szintén elsősorban az EP-választásokra, de ez a formáció a Change UK EU-párti politikájával homlokegyenest ellenkező irányvonalat képvisel.

Nigel Farage, a brit belpolitika radikálisan EU-ellenes táborának veterán szószólója, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt vezetője április 12-én jelentette be hivatalosan a Brexit Párt megalakulását, a brit politika arculatának teljes megváltoztatását, "politikai forradalmat" kitűzve elérendő célként.

A felmérések szerint Farage új pártja vezeti a brit EP-választásokon várhatóan induló pártok támogatottsági listáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?