Elhagyta a Downing Street-i kormányfői rezidenciát Boris Johnson

Boris Johnson

Utoljára távozott miniszterelnökként a brit kormányfők hivatalaként és rezidenciájaként szolgáló Downing Street 10.-ből kedden Boris Johnson. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi külügyminisztert.

Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a Konzervatív Párt élére, miután Johnson az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán, az alsóházi tory frakció nyomására július elején bejelentette távozását.

Az utódválasztás eredménye azt jelenti, hogy Liz Truss a miniszterelnöki tisztséget is átveszi Johnsontól.

Boris Johnson, aki három évig állt a Konzervatív Párt és a brit kormány élén, a Downing Streeten kedd reggel elmondott búcsúbeszédében alig burkolt utalást tett arra, hogy még mindig sérelmezi eltávolítását a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségből. Úgy fogalmazott: a stafétabot most „egy váratlan váltóverseny” eredményeként átkerül egy új konzervatív vezető kezébe, ráadásul a verseny féltávjánál „még a szabályokat is megváltoztatták, de most már ne foglalkozzunk ezzel”.

Ez egyértelmű oldalvágás volt az alsóházi konzervatív frakció felé, amely hosszas nyomásgyakorlással – a mindenkori pártvezetővel szembeni bizalmi szavazások szabályainak kilátásba helyezett változtatásával is – kikényszerítette Johnson lemondását.

A távozó brit miniszterelnök keddi beszédében ugyanakkor egyértelműnek tűnő utalást tett arra is, hogy a terveiről szóló találgatásokkal ellentétben nem készül visszatérni a brit politika frontvonalába.

Johnson olyan gyorsítórakétához hasonlította magát, amely feladatát betöltve most „szépen visszaereszkedik a légkörbe és észrevétlenül belecsobban a vízbe a Csendes-óceán egy elhagyatott, rejtett zugában”.

Emlékeztette a Downing Streeten felvonult népes hallgatóságot saját sikereire, köztük a 2019-es parlamenti választásokra, felidézve: a Konzervatív Párt az ő vezérletével 1987 óta nem mért alsóházi többséggel alakíthatott kormányt, miután 1979 óta példátlan szavazataránnyal győzött.

Johnson ugyanakkor egységre, mindenekelőtt Liz Truss egységes támogatására szólította fel a Konzervatív Pártot, mondván: ha az ő kutyája, Dilyn és Larry, a Downing Street „hivatalos” macskája félre tudta tenni „időnkénti nézeteltéréseit”, akkor a konzervatívok is képesek erre.

Liz Truss és Boris Johnson kedden a Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralba, II. Erzsébet királynő skóciai nyári rezidenciájára utazott, ahol az uralkodó elfogadja Johnson lemondását, majd formálisan megbízza Trusst a kormányalakítással.

Az elmúlt évtizedekben ez a ceremónia mindig a londoni Buckingham-palotában zajlott. A 96 esztendős királynő azonban hónapok óta mozgásproblémákkal küszködik, és ezért született az a döntés, hogy Balmoralban fogadja Johnsont és megválasztott utódját.

Liz Truss – aki az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke lesz Margaret Thatcher és Theresa May után – még kedden visszatér Londonba és valószínűleg meg is alakítja új kormányát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?