Elfogták a gyanúsítottat

Dzsakarta. Az indonéz rendőrség szombaton letartóztatta Abu Bakar Basirt, a bali terrorakciók elkövetésével vádolt Dzsemáa Iszlámija muzulmán szervezet szellemi vezetőjét.

Dzsakarta. Az indonéz rendőrség szombaton letartóztatta Abu Bakar Basirt, a bali terrorakciók elkövetésével vádolt Dzsemáa Iszlámija muzulmán szervezet szellemi vezetőjét. A muzulmán vallási vezetőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida nevű terrorszervezettel is, szombaton akarta kihallgatni a rendőrség. Abu Bakar Basír azonban – ahogy azt előre jelezte is, – egészségi állapota miatt nem jelent meg a kihallgatáson. Basírt egy jávai kórházban ápolják A rendőrség szóvivője közölte, hogy a 64 éves Basírt előreláthatólag legalább 24 órán át tartják majd őrizetben. Korábbi idézése nem a Bali szigetén végrehajtott robbantásokkal, hanem a 2000-ben indonéziai keresztény templomok ellen elkövetett bombatámadásokkal kapcsolatos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?