Elfogták a fiatal tetteseket

Újvidék. Az újvidéki rendőrség elfogta a vasárnapra virradóra a város katolikus temetőjében történt, azóta nagy botránnyá dagadt sírgyalázás tetteseit, két középiskolás diákot. Nem hivatalos értesülésekre hivatkozva korábban azt közölték, hogy sátánista szekta tagjai követték el a sírrongálást a Futaki úti temetőben.

Újvidék. Az újvidéki rendőrség elfogta a vasárnapra virradóra a város katolikus temetőjében történt, azóta nagy botránnyá dagadt sírgyalázás tetteseit, két középiskolás diákot. Nem hivatalos értesülésekre hivatkozva korábban azt közölték, hogy sátánista szekta tagjai követték el a sírrongálást a Futaki úti temetőben. Kasza József, a VMSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes azt mondta, ennek ellenére vandalizmusnak és nemzeti türelmetlenség szításának minősíthető a bűncselekmény. Szerinte ugyanis a sátánisták nem válogatnak keresztekben, viszont a sírgyalázás éppen ott történt, ahol magyar halottak nyugszanak. Kasza hangsúlyozta, hogy a sírgyalázás nem egyedi eset, hanem egy cselekménysorozat része volt. A pártelnök szerint az állam nem figyelt oda ezekre a dolgokra, sőt sok esetben gerjesztette ezeket a folyamatokat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?