Elfogta a New Jersey-i rendőrség a hármas gyilkosság gyanúsítottját

New Jersey rendőrség

Elfogta a New Jersey-i rendőrség azt a férfit, aki – miután három családtagját megölte Pennsylvania államban – a feltételezések szerint túszokat ejtve elbarikádozta magát egy családi házban – közölte a New Jersey állambeli Trenton város rendőrségi igazgatója helyi idő szerint szombaton este.

Steve Wilson elmondta, hogy a férfinak, a 26 éves Andre Gordonnak sikerült észrevétlenül elhagynia annak a lakóháznak a környékét, amelyről azt gondolták, hogy túszokkal együtt ott rejtőzik. A hatósági vezető arról számolt be, hogy szombaton a délutáni órákban a nyílt utcán ismerték fel a férfit, akit feltartóztattak, majd őrizetbe vettek. Közlése szerint a férfi ellenállás nélkül megadta magát.

A New Jersey és Pennsylvania állam határán fekvő Trenton lakónegyedébe a korábbi beszámolók szerint a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki, köztük bevetési egységek és túsztárgyaló is. Előzetesen a rendőrség azt közölte, hogy a lövöldözéssel gyanúsított férfi veszélyes, és mindenkit arra szólított fel, hogy maradjon otthonában.

A rendőrség pontosított beszámolója szerint a férfi szombaton reggel a Pennsylvania állambeli Falls Township településen két házban összesen három embert lőtt le ismétlőfegyverrel.

Az egyik helyszínen megölte 13 éves húgát és 52 éves nevelőanyját; abban az otthonban három másik ember is tartózkodott, akiknek sikerült elrejtőzniük, így nem esett bajuk. Andre Gordon egy másik lakásban két gyermekének édesanyját, a 25 éves Taylor Danielt lőtte le, valamint a fiatal nő édesanyját megsebesítette. Az ott tartózkodó további három ember túlélte az erőszakos cselekményt.

A gyilkosságok után a férfi elmenekült, a közeli üzlet parkolójában autót szerzett, annak vezetőjét fegyverrel kényszerítve a jármű átadására.
Andre Gordon, a beszámolók szerint hajléktalan volt, és Falls Township környékén élt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?