Élesen bírálta Minszket és elhagyta Fehéroroszországot az EU nagykövete

Aljakszandr Lukasenka

Az EU fehéroroszországi nagykövete, Dirk Schuebel éles kritikát fogalmazott meg a fehérorosz kormánnyal szemben, és elhagyta posztját Minszkben, mert a fehérorosz kormány nem hosszabbította meg az akkreditációját és a vízumát – írta közösségi oldalán a diplomata.

Elmondása szerint a kormány megsértette az emberi és a nemzetközi jogot is, nemcsak a 2020-as választás előtti napokban, hanem a voksolás ideje alatt, különösen pedig az azt követő időszakban.

Az EU nem ismeri el a legutóbbi elnökválasztás eredményét, amelyen az ellenzék szerint Aljakszandr Lukasenka csalással győzött, majd tiltakozások robbantak ki, amelyeket brutálisan elfojtottak, az ellenzéki vezetők többségét pedig bebörtönözték vagy az ország elhagyására kényszerítettek.

A kormány „folyamatosan erőszakot alkalmazott ártatlan emberek ellen” – mondta Schuebel. Szerinte több mint 1340 politikai fogoly van Fehéroroszországban. Bejegyzésében a nagykövet szabadon bocsátásukat követelte. Külön kiemelte a bebörtönzött Alesz Bjaljackit, akinek szintén a szabadon engedését követelte, hogy átvehesse az idén neki odaítélt Nobel-békedíjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?