Élelmiszerkommandót hoz létre a Jobbik

Budapest |

<p>A Jobbik élelmiszerkommandót hoz létre, amelye szúrópróbaszerűen ellenőrzi majd a boltokat - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.</p>

A képviselő elmondta, hogy kommandó akár már a nyáron megkezdheti működését annak érdekében, hogy felleljék a rossz minőségű élelmiszereket.
Az utóbbi évek botrányai - az illegális húsfeldolgozók, az átcímkézett élelmiszerek ügye - rávilágítanak arra, hogy Magyarországon kiterjedt élelmiszer-ipari maffia működik - jelentette ki.
A képviselő szerint az élelmiszer útja ma nagyon nehezen követhető, ezért általában nincs felelőse a rossz minőségű, olykor egyenesen mérgező import élelmiszer forgalomba kerülésének.
Z. Kárpát Dániel rámutatott, hogy a multinacionális cégeket is felelősség terheli a rossz minőségű, külföldről érkező élelmiszerek miatt. 
A helyzetet véleménye szerint csak teljes nyomon követési rendszer alkalmazásával lehetne kezelni. Így nem fordulhatna elő, hogy az unión kívülről érkező, de aztán egy tagországban, esetleg Magyarországon átcsomagolt élelmiszert úgy hozzanak forgalomba, mintha itt gyártották volna - tette hozzá.
Álláspontja szerint a helyzeten a helyi piacok erősítésével is javítani lehetne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?