Elbocsátja az alkalmazottak tizedét a Meta

Mark Zuckerberg

A Meta Platforms Inc. elbocsátja több mint 11 ezer alkalmazottját, a létszám mintegy 13 százalékát az egyik legnagyobb idei amerikai létszámcsökkentés keretében – jelentette be szerdán a Facebook anyavállalata, a növekvő költségekkel és a gyenge reklámpiaccal indokolva a lépését.

A cég 18 éves történetében az első létszámcsökkentést számos más, több ezres nagyságrendű elbocsátás előzte meg a nagy technológiai vállalatoknál, például a Microsoftnál, vagy a Twitternél már Elon Musk irányítása alatt.

A világjárvány alatt a technológiai és médiacégek piaci tőkeértékét fellendítő üzletmenet elveszítette lendületét a több évtizedes csúcsokat döntögető infláció és a rohamosan emelkedő kamatlábak piaci környezetében, és a visszaesésnek adta át a helyét.

„Nemcsak az online kereskedelmi forgalom tért vissza a korábbi szintre, hanem a makrogazdasági visszaesés, a megnövekedett verseny és a hirdetések elvesztése miatt a bevételeink is sokkal alacsonyabbak lettek, mint amire számítottam” – írta Mark Zuckerberg vezérigazgató az alkalmazottaknak küldött üzenetében. „Ezt elrontottam, és ezért vállalom a felelősséget” – fogalmazott.

Zuckerberg szerint a cégnek nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a tőkehatékonyság növelésére, és ezért prioritást élvező területekre kell fokuszálnia az erőforrásait, mint amilyen a mesterséges intelligencia „felfedezőmotorja”, a hirdetések, az üzleti platformok és a „Metaverse” projekt.

A Meta közölte, hogy a végkielégítés részeként 16 heti alapbért és minden szolgálati év után további két hetet fizet, valamint az összes fennmaradó fizetett szabadságot az elbocsátottaknak.

A Meta jelezte egyúttal, hogy más módokon is csökkenti működési költségeit, és meghosszabbítja az első negyedévig a felvételi stopot is.

A társaság árbevétele 2021-ben 117,929 milliárd dollárra emelkedett az előző évi 85,965 milliárd dollárról, a nettó nyereség pedig 29,146 milliárd dollárról 39,370 milliárd dollárra nőtt ugyanebben az időszakban.

A cég részvényárfolyama a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq-on 4,5 százalékot emelkedett piacnyitás előtt, de az elmúlt 12 hónapban piaci értéke 71,5 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?