Elárasztják a berobbant bányát Vorkutában

Moszkva |

<div>Az orosz katasztrófa-elhárítás vasárnap úgy határozott, hogy a még égő föld alatti tüzek eloltása érdekében el fogják árasztani a Vorkuta melletti Szevernaja szénbányát, ahol egy február végi metánrobbanásban 36-an életüket vesztették.</div><div>&nbsp;</div>

Az elárasztás műveletét 60-80 nap alatt tervezik végrehajtani. Ezt követően folytatódnak majd a február 25-én bekövetkezett gázrobbanás miatt beomlott járatok megtisztítását és az áldozatok holttestének felkutatását célzó erőfeszítések.     A döntésről a Vorkutaugol bányaipari vállalat tájékoztatása szerint az áldozatok hozzátartozóival is egyeztettek. A sarkkörön túl fekvő észak-szibériai város ügyészsége február 3-án azzal a felterjesztéssel fordult a helyi bírósághoz, hogy a felszín alatt rekedt bányászokat és bányamentőket a hozzátartozóik érdekében nyilvánítsák halottnak.     Szakértők szerint a bányában a helyreállítási munkálatok akár fél-egy évig is elhúzódhatnak. A Vorkutaugol ígéretet tett arra, hogy berobbant bánya alkalmazottait ebben az időszakban is foglalkoztatni fogja.     Az illetékes hatóságok a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében biztonsági ellenőrzést tartanak a sarkkörön túli orosz bányákban.    A Szevernaja lelőhelyről tavaly 2,8 millió tonna szenet hoztak fel. Az idei terv a robbanást megelőzően 2,1 millió tonna volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?