Együtt 2014: az ügynököket lehessen megnevezni!

Budapest |

<p>&nbsp;Az Együtt 2014 és a Haza és Haladás Alapítvány javaslatot készített az állambiztonsági múlt feltárására, kezdeményezve, hogy az egykori megfigyeltek nyilvánosságra hozhassák a róluk jelentő ügynökök kilétét.</p>

A szerdán bemutatott javaslat a titkosítások felülvizsgálata után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába helyezné át a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat, és bűncselekménnyé nyilvánítaná, ha valaki a korábban kilopott dokumentumokat nem szolgáltatja be.

    Lehetőséget adnának az ügynökök megnevezésére, és arra is, hogy a megfigyeltek a róluk jelentő hálózati személyek kiléte mellett a tartótisztek tevékenységét is megismerjék.     Bajnai Gordon, a Haza és Haladás vezetője azt mondta: noha az országnak a rendszerváltás óta elvileg most van a legantikommunistább miniszterelnöke, az Orbán-kormány "elsunnyogta" az ügynökügyet, így a kommunista rendszer segítői ma nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint az elmúlt húsz évben bármikor. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?