Egyre több magyar diák tanul Nagy-Britanniában

Budapest |

<div>Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe - írta az eduline.hu &nbsp;az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adataia alapján.</div><div>&nbsp;</div>

A szervezet adatai szerint 2008-ban 310-en felvételiztek Magyarországról, és 192-en jutottak be, 2012-ben azonban már 519-en jelentkeztek valamelyik brit egyetemre vagy főiskolára, és 329-en kezdték meg tanulmányaikat. A felvételizők száma az idén ugrott meg igazán: 719-en adták be a jelentkezésüket, közülük várhatóan 433-an kezdhetik meg az egyetemet (a végleges felvételi adatok a felmérés időpontjában még nem voltak elérhetők).    A magyar diákok körülbelül 70 százaléka Angliában és Walesben, 30 százalékuk Skóciában tanul. Itt felülreprezentáltak a magyar egyetemisták: ennek egyik oka alighanem az, hogy Skóciában nincs tandíj, míg Angliában akár évi kilencezer fontot  is kérhetnek az intézmények - igaz, a legjobbak tandíját akár teljes egészében fedezheti az ösztöndíj. A magyar hallgatók közel kétharmada (63,9 százaléka) a legnevesebb brit kutatóegyetemeket tömörítő Russell Grouphoz tartozó intézményekben tanul, a legtöbben Londonban, Cambridge-ben, Edinburgh-ben, Glasgow-ban és St Andrews-ban laknak - írta az eduline.hu.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?