Egyre mélyebbre merészkedik Afrikában az Iszlám Állam

<p>Az imámot már régóta megfigyelés alatt tartotta a ruandai rendőrség, akit azzal gyanúsítottak, hogy fiatal férfiakat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezet számára, hogy csatlakozzanak a harcukhoz Szíriában - írta a <a href="http://www.globoport.hu/147419/egyre-melyebbre-mereszkedik-afrikaban-az…;

Muhammad Mugemangango egy közismert imám volt a ruandai fővárosban, Kigaliban. Ő volt ugyanis a Kimiromko mecset helyettes vezetője, akit a hatóságok már régóta megfigyeltek. Az imám ugyanis rendszeresen szólította fel a fiatal férfiakat, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam szent háborújához – közölte a ruandai rendőrség. Ezért a muszlim papot a hétvégén őrizetbe is akarták venni, hogy kihallgassák és házkutatást tartsanak nála, de ő ellenált, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, akik végül lelőtték. A ruandai hatóságok jelezték, hogy az imám az információk szerint egy terrorhálózatott is próbált kiépíteni Ruandában és a szomszédos országokban. Erről azonban részelteket már nem árultak el.

Ruanda egy kis ország Afrika szívében. A lakosságának túlnyomó része  keresztény és csupán 2%-a muszlim, a  húsz évvel ezelőtti mészárlás óta, amelyben egyes keresztény papok is aktívan részt vettek, az iszlám, mint “békésebb vallás” egyre több szimpatizánst vonz . Arról pedig nincsenek információk, hogy ruandai muszlimok közül bárki is csatlakozott volna már az Iszlám Államhoz, amelynek egyébként elég széles a toborzó hálózattal rendelkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?