Egyre kisebb az uniós csatlakozás támogatottsága

Volt idő, amikor Európa az édességbolt szerepét töltötte be, Törökország pedig azét a kisgyerekét, aki orrát az üveghez nyomva ábrándozik a kirakatban látható finomságokról. Két évvel ezelőtti fölmérések szerint a törökök 70 százaléka támogatta az uniós csatlakozást. Hitték, hogy a Brüsszelbe vezető út nagyobb jólétet, egészséget és szabadságot hoz. Most, mindössze néhány hónappal azután, hogy hosszú halogatást követően megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, az EU-belépés támogatottsága alig haladja meg a 40 százalékot, s folyamatosan csökken.

Mi vezetett oda, hogy 40 évi udvarlás után ilyen gyorsan lelohadt a vágyakozás Európa iránt? – tette föl a kérdést a Newsweek. A szakítás legnyilvánvalóbb oka Ciprus. A törökök úgy érzik, Brüsszel újabb és újabb engedményeket zsarol ki belőlük a szigetországgal kapcsolatban. A sértett nemzeti büszkeség sok török szemében kipukkasztotta az uniós léggömböt. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a török bruttó hazai termék (GDP) 55 százalékát előállító, s a munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató kis- és közepes vállalkozások vezetői is kezdik elveszíteni az EU-csatlakozás iránti lelkesedésüket. Miért? Befolyásos török ipari és üzleti körök becslése szerint csak a mezőgazdasági reformok 76 milliárd dollárt emésztenének föl, a GDP ötödét. A 80 ezer oldalas uniós joganyag – az acquis communautaire – minden bekezdésével egy-egy számla kerül Ankara elé, rajta tetemes összeggel. Az ivóvíz minőségére vonatkozó uniós kívánalmak teljesítéséhez például fel kell ásni a városok tekintélyes részét.

Török politikusok minden fórumon azt hangoztatják, Ankara számára kizárólag a teljes jogú EU-tagság az elfogadható. Néhányan azonban már úgy látják, nem biztos, hogy ez a legjobb üzlet. Törökország tagja az európai vámuniónak, s nagyrészt vámmentesen kereskedhet a közösséggel. „Az előrelátók kezdik sejtetni, nem föltétlenül a csatlakozás a legjobb Törökország számára” – mondta Attila Yesilada elemző. „Ugyanakkor mindenki tudja, milyen fontos fenntartani a látszatot, nehogy elijesszék a befektetőket.”

Mehmet Yazici, az Altinok ventilátorgyár igazgatója attól tart, csődbe jutna, ha be kellene tartania az uniós előírásokat. A keletnémet gyártmányú – az uniós szabvány szerint nem biztonságos – pecsétnyomó lecserélését még túlélnék, de meg kellene válniuk például a részmunkaidőben, tanítás után náluk dolgozó tizenévesektől, a versenyképes fizetésről nem is beszélve. A béremelések miatt eltűnőben van Törökország egyik nagy gazdasági előnye, az olcsó munkaerő. A minimálbér több mint 40 százalékkal emelkedett az utóbbi öt évben (havi 180 dollárról 254 dollárra). Ezzel csökkent Törökország versenyelőnye Bulgáriával és Romániával szemben. Az Eczacibasi, egy vezető török porcelángyár azt tervezi, hogy két éven belül bezárja törökországi üzemét, és áttelepül Oroszországba, ahol alacsonyabbak a munkabérek.

A befektetők tudják, Törökország jól elvolna az EU-n kívül is, de a gyakorlatban pánik törne ki, ha kútba esne a csatlakozás. Minden hátránya ellenére az EU legalább iránytűként szolgált az elmúlt négy évben Törökországban végrehajtott, addig előzmények nélküli reformokhoz. Ha csökken az EU-tagságra való kilátás, megnő a veszélye annak, hogy Törökország visszasüllyed egyfajta köldöknéző nacionalizmusba – fogalmazott egy Ankarában állomásozó diplomata.