Egyiptomi merénylet: még több halálos áldozat

Kairó |

<p>Tovább emelkedett, már meghaladja a 300-at a pénteken Egyiptomban elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma.</p>

A MENA hivatalos hírügynökségnek az ország főügyészére hivatkozó szombat délelőtti jelentése szerint a Sínai-félszigeti Bír-el-Abdban egy mecsetnél történt merénylet halálos áldozatainak száma 305-re nőtt. A halottak között 27 gyermek van. További 128 ember sebesült meg.

A pénteki beszámolók szerint a támadók mintegy negyvenen voltak, a MENA szombati közlése szerint 25-30-an. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlaját emelteék magasba. Robbanóeszközöket vetettek be, majd a menekülőkre lőfegyverekkel lőttek. A sebesülteken segítőkre és a mentőautókra is golyózáport zúdítottak. A támadókon katonai jellegű egyenruha, egyeseken álarc volt, akin nem, az sűrű szakállat és hosszú hajat viselt.

A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.

A mecsetben szúfi hívők is voltak, akiket gyakran támadnak meg az iszlám szunnita ágához tartozó radikálisok, főként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet harcosai, mert hitehagyottaknak, bálványimádóknak tartják őket.

A főügyész közleménye szerint a terrortámadást "a legfontosabb állambiztonsági ügyként" kezelik. 

Szombaton elkezdődött Egyiptomban a meghirdetett háromnapos gyász. Abdel-Azíz esz-Szíszi egyiptomi elnök ezenkívül szombaton elrendelte, hogy építsenek egy mauzóleumot a halálos áldozatok emlékére, egyelőre azonban részleteket nem közölte erről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?