Egyetlen kamionban közel 70 migránst találtak

Szkopje |

<p>Egyetlen kamionban 69 migránst találtak Macedóniában, ahová Afganisztánból, Irakból, Pakisztánból és Szíriából érkeztek Görögországon át, és az Európai Unióba akartak eljutni - közölte kedden az macedón belügyminisztérium.</p>

A macedón-görög határ lezárásával hivatalosan lezárult az illegális bevándorlók százezrei által 2015 februárja óta használt, úgynevezett balkáni útvonal is, ennek ellenére minden nap sokan próbálnak átjutni személygépkocsik és teherautók belsejében. Az alternatív útvonalakat kereső csoportjaikat általában elfogják Macedóniában vagy Szerbiában, ahová jól megfizetett helyi embercsempészek segítségével érkeznek.    A rendőrség szerint a 69 fős csoportot a Szkopjéba vivő autópályán tartóztatták fel. Gyevgyelijából indult, a görög határtól, amelynek a másik oldalához közel fekszik Idomeni menekülttábora. A táborban kedden 9682-en voltak a hivatalos görög adatok szerint.    A most elfogott migránsok többségét kiutasítják Görögországba, de hatot közülük átirányítottak egy menekülteket befogadó macedóniai központba.    A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közlése szerint az idén több mint 185 ezer migráns érkezett Európába - többségükben Olaszországba, Görögországba, Ciprusra és Spanyolországba - a tengeren át, és közülük legalább 1357-en odavesztek az átkelés közben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?