Egy orosz akadémikus szerint a Szputnyik az összes ismertté vált mutáció ellen véd

Szputnyik vakcina

Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina – jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a vesti.ru állami médiaportálon szerdán megjelent interjújában.

Gincburg szerint Szputnyik V-vel eddig világszerte 10–11 millió embert oltottak be. Mint mondta, az oltóanyag a SARS-CoV-2 minden ismertté vált változatával, így a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is védelmet nyújt, de a Gamaleja Intézet munkatársai két módszert is kidolgoztak a vakcina korszerűsítésére, ami lehetővé teszi annak módosítását a vírus jövőbeni változásaival szemben.

Az akadémikus azt állította, hogy a védőoltás beadása után akár három évig is fennmaradhat a magas antitestszint, amihez hozzájárul a koronavírussal való állandó, az immunrendszert serkentő érintkezés. Bejelentette, hogy az év végén vagy 2022 elején a Szputnyik V már orrcsepp formájában is bevihető lesz a szervezetbe, ami különösen a gyerekek esetében könnyítheti meg a vakcinációt.

Gincburg úgy számol, hogy az orosz lakosság 70 százalékát novemberre sikerül majd átoltani.

Ajdar Ismuhametov, a Covivac orosz vakcinát kifejlesztő Csumakov Központ vezérigazgatója szerdán a TASZSZ-nak azt mondta, hogy ez az oltóanyag is véd a koronavírus ismert változata ellen. Korábban a Vektor Központ is azt közölte saját EpiVacCorona elnevezésű készítményéről, hogy immunitást biztosít a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is.

Az orosz operatív törzs által szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8271-gyel 4 727 125-re emelkedett.

A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 12,2 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek szám 267 546-ra csökkent, a halálos áldozatoké 399-cel 106 706-ra, a felépülteké pedig 9644-gyel 4 352 873-ra emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 126,5 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 255 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 514 317 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?