Egy kisgyerek okozhatta a bronxi tüzet

bronxi tűz
Washington |

New York polgármestere, Bill de Blasio közlése szerint a tucatnyi emberéletet követelő csütörtök esti bronxi lakástüzet az okozta, hogy egy kisgyermek a tűzhellyel játszott.

A polgármester a CNN hírtelevíziónak adott interjújában beszélt a város Bronx negyedében kitört lakástűzről. De Blasio az elmúlt évtizedek legtragikusabb tűzesetének és "elmondhatatlan tragédiának" nevezte a történteket, amelynek során egy ötemeletes ház lobbant lángra a  bronxi állatkert közelében. Tizenketten - köztük egy csecsemő és négy kisgyermek - veszítette életét, négy sebesültet pedig még mindig életveszélyes állapotban ápolnak kórházban.

"Szörnyű tragédia ez az ünnepek kellős közepén, amikor mindenki a családja körében van és végre békés pillanatoknak örvendhet" - mondta Bill de Blasio. Hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok ugyan még tartanak, de az eddigi információkból az derült ki, hogy az egyik első emeleti lakásban egy kisgyermek játszadozott az égő tűzhellyel, s ez okozta a gyorsan terjedő tüzet. Kiemelte, hogy a tűzoltók perceken belül a helyszínen voltak, és a fagyos hidegben, nagyon nehéz körülmények között, "nagyszerű munkát végeztek".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?