Egy kelet-európai repülőtéren titokban folynak nemzetközi erőfeszítések fegyverszállításra Ukrajnának

Mark Milley

Titokban tartott kelet-európai repülőtéren jelenleg is gyors ütemben folyik az az Ukrajnába irányuló, több ország közös erőfeszítésével zajló fegyverszállítási művelet, amelyet Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is meglátogatott a múlt héten az ukrán határ közelében – jelentette a CNN az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) magas rangú tisztségviselőjére hivatkozva hétfőn.

A baloldali-liberális amerikai hírtelevízió online is közzétett tudósítása szerint Milley tábornok a meg nem nevezett repülőtéren katonákkal és az őket kiszolgáló személyzettel is találkozott, valamint megszemlélte a fegyverszállítási műveletet – mondta el a Pentagon tisztségviselője a hírtelevíziónak még pénteken.

A repülőtér forgalma az elmúlt napokban jelentősen megnőtt: a szokásos napi néhány járat helyett volt, amikor a fel- és leszálló gépek száma elérte a maximális napi 17-et.

A CNN hangsúlyozta, hogy a repülőtér pontos elhelyezkedése továbbra is titkos, az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok, többek között páncéltörő rakéták biztonságának megóvása érdekében.

Az orosz hadsereg egyelőre nem támadta meg ezeket a fegyverszállítmányokat, azt követően sem, hogy beléptek Ukrajna légterébe, tette hozzá a Pentagon tisztségviselője. De, mint mondta, attól tartanak, hogy Moszkva a későbbiekben, ahogyan előrehalad a  katonai támadásokkal, célba veheti e szállítmányokat.

Az Egyesült Államok és más NATO-tagországok eddig 17 ezer tankelhárító rakétát és 2 ezer Stinger légvédelmi rakétát küldtek az ukrán hadseregnek – tájékoztatta a CNN-t egy magas rangú amerikai tisztségviselő.

Már az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz háború előtt is  amerikai és más országbeli katonai teherszállító repülőgépek, elsősorban az amerikai teherszállító légi flotta gerincét adó C-17-esek repültek Európa felett. Ezek a légijáratok katonai csapatokat szállítottak át a NATO keleti szárnyára, de fegyvereket is vittek azokra a katonai transzferállomásokra, ahonnét később Ukrajnába szállíthatják őket. A CNN szerint a katonai légijáratok száma folyamatosan nő.

Az amerikai hadsereg európai főparancsnoksága (EUCOM) folyamatosan „élőben” koordinálja ezt a kiterjedt katonai fegyverszállítási műveletet a NATO-szövetségesekkel és más partnerországokkal együttműködve, hogy a szállítmányok eljuthassanak Ukrajnába – hangsúlyozta a Pentagon egy másik tisztségviselője. Szavaiból kiderült, hogy az EUCOM az Egyesült Királysággal is egyeztet annak érdekében, hogy „szervezetten biztosítsuk Ukrajna támogatását, maximális hatékonysággal felhasználva erőforrásainkat”.  

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta 14 ország küldött „biztonsági segélyszállítmányokat” Ukrajnának, tette hozzá a védelmi tisztségviselő, kifejtve, hogy néhány ország korábban csak nagyon ritkán küldött ilyen mennyiségű katonai felszerelést.

A Pentagon hivatalnoka leszögezte: a 350 millió dolláros amerikai katonai segélyszállítmány „túlnyomó része” már megérkezett Ukrajnába, mindössze egy héttel azután, hogy a Fehér Ház hivatalosan is jóváhagyta azt.

Mintegy 240 millió dollárnyi szállítmány jutott el eddig az ukrán hadsereghez, míg a maradék „legkésőbb napokon vagy heteken belül” eljuthat a címzetthez – tette hozzá az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselője. Tudatta azt is, hogy a szállítmány már célba juttatott része tartalmazza a „legszükségesebb fegyvereket, köztük például a páncéltörő fegyvereket”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?