Egy hétre gettóba költözik a miniszter

Chomutov |

<p>Egy hétig a lakbért nem fizetők számára fenntartott szükséglakások egyikében fog lakni a cseh emberi jogi és kisebbségügyi miniszter - jelentették be pénteken Prágában. Michael Kocáb, miután nyílt vitába keveredett az észak-csehországi Chomutov polgármesterével a lakbért nem fizető lakosok - döntő mértékben romák - ügyében, elfogadta Ivana Rápková meghívását, hogy saját bőrén tapasztalja meg, milyen is az élet a helyi roma gettóban.</p>

Chomutov vezetése azt követően, hogy a szükséglakásokba költöztetett romák többszöri felszólítás ellenére még a minimális lakbért sem hajlandóak megfizetni, s nem fizetnek a fűtésért, vízért és a gázért sem, januárban úgy döntött, hogy a tartozásokat az érintetteknek fizetett különféle szociális támogatásokból rendezi. A polgármester egy végrehajtó céget bízott meg az ügy kezelésével, amelynek képviselői ott vannak a szociális támogatások kifizetésénél, s amint a romák megkapják a pénzt, a törvény nevében és a tartozás törlesztése címén azonnal el is kobozzák tőlük az összeg nagyobbik részét.

Az eljárás éles bírálatokat váltott ki, s megszólalt az emberi jogi biztos és az illetékes miniszter is, s követelték annak megszüntetését. A város vezetése azonban kitart álláspontja mellett, s hasonlóan kíván eljárni a februári szociális támogatások kifizetésénél is.

"A miniszter úrnak csak a szája jár, de a valós helyzetet nem ismeri. Ha meg akar vele ismerkedni, meghívom, hogy egy hétig lakjon a lakbért nem fizetők között. Mi álljuk a költségeit, ő pedig a saját bőrén tapasztalhatja meg a problémákat" - vágott vissza a kritikákra Ivana Rápková.

A városvezetést az is felháborítottra, hogy a miniszter korábbi ígéretével ellentétben először szóvivőjét és tanácsadóját a cseh-afrikai szülőktől származó Lejla Abbasovát küldte a helyszínre.

"Ne manökeneket küldjön nekünk, hanem jöjjön el saját maga megnézni, hogy mi a helyzet" - üzente a polgármester.

Kocáb először elutasította a felszólítást, de végül beleegyezett. "Megváltoztattam a véleményemet. Úgy döntöttem, hogy a meghívást mégis elfogadom" - jelentette ki. A megfelelő időpontról hivatalával való egyeztetés alapján dönt.

Észak-Csehország a rendszerváltás után nagyon leszegényedett, mert a helyi nehézipar és bányászat nagyrészt megszűnt. A régió nagyobb városaiban - Chomutov, Litvínov, Teplice, Ústí nad Labem - több ezres roma gettók alakultak ki, miután a városok vezetése az évek folyamán egy helyre költöztette a lakbért nem fizető polgárokat. A gettókban az átlagnál jóval magasabb a bűnözés, a prostitúció, s a konfliktusok a romák és a többségi lakosok között szinte mindennaposak. Litvínovban az ősszel utcai összecsapásokra is sor került.

Csehországban a legutóbbi népszámláláskor (2001) mindössze 11 ezer személy vallotta magát romának. Becslések szerint a romák száma azonban mintegy 200-250 ezer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?