Egy felmérés szerint a katalán többség nem támogatja az egyoldalú elszakadást

Madrid |

<p>A katalán többség nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól - derült ki az NC Report nevű közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet vasárnap tett közzé a La Razón című napilap.</p>

Az október 4. és 7. között végzett kutatásban Katalóniában a megkérdezettek 58,9 százaléka válaszolt nemmel arra a kérdésre, hogy támogatja-e Katalónia függetlenségének egyoldalú kinyilvánítását, míg az ország többi részében élők 79,4 százaléka ellenezte ezt a lépést.

A katalánok 47 százaléka szerint Katalóniában előrehozott választásokat kellene tartani, szemben a válaszadók 42,4 százalékával, akik szerint viszont nem. Ugyanerre a kérdésre Spanyolország többi részén 63,9 százalékkal válaszoltak igennel.

Az NC Report egyebek mellett arra is kíváncsi volt, hogyan ítélik meg a spanyol hatóságok beavatkozását a múlt heti népszavazáson. Katalóniában a válaszadók 53 százaléka mondta azt, hogy szerinte nem a jogállam védelmében léptek fel. Ezzel ellenkező véleményen van az ország más területein élők többsége, 75,6 százaléka.

Az ABC című napilap is közvélemény-kutatást jelentetett meg az október 1-jei eseményekkel kapcsolatban, a felmérést a GAD3 nevű cég készítette október 2. és 6. között.

Ebben a Katalóniában megkérdezettek 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a spanyol és katalán kormánynak párbeszédet kellene folytatnia, mert így lehet elkerülni a szakítást. Spanyolország többi részén 73 százalék támogatta ezt a megoldást. 

A katalán válaszadók 66 százaléka szerint társadalmuk megosztott, hasonlóan látja a helyzetet a más spanyol területeken élők 88 százaléka is. 

A spanyol hatóságok fellépését ebben a kutatásban a Katalóniában megkérdezettek 18 százaléka vélte arányosnak, a többiek 46 százaléka nyilatkozott hasonlóan.

Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol hatóságok és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. A hivatalos végeredmény szerint a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt a népszavazáson, összesen 2,28 millióan, akiknek 90,18 százaléka, 2,04 millió támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

A katalán kormány eltökélt szándéka, hogy a függetlenségi pártok támogatásával a katalán parlament hamarosan határozatot fogadjon el Katalónia egyoldalú elszakadásáról Spanyolországtól. Ezt követően pedig tárgyalásokat kezdene a függetlenedésről a spanyol állammal, amely azonban várhatóan nem lesz partner ebben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?