Egy áldozat lehetne a tettes

Párizs. Terrorista akció gyanúja merült fel a két héttel ezelőtti toulouse-i vegyi robbanás vizsgálata során. A Le Figaro szerint a 29 éves Haszan Dzsandubi holtteste a szeptember 21-i robbanásban összeomlott AZF vegyi üzem romja alól került elő.

Párizs. Terrorista akció gyanúja merült fel a két héttel ezelőtti toulouse-i vegyi robbanás vizsgálata során. A Le Figaro szerint a 29 éves Haszan Dzsandubi holtteste a szeptember 21-i robbanásban összeomlott AZF vegyi üzem romja alól került elő. A tunéziai származású férfi a szerencsétlenség időpontjában a 200 tonna ammóniumnitrát robbanásától szétvetődő raktártól harminc méternyire fekvő gyárépületben tartózkodott. A nyomozóknak az szúrt szemet, hogy az üzembe öt nappal korábban felvett férfi a végzetes napon munkaruhája alatt négy réteg alsóneműt viselt, ami a muzulmán kamikázeterroristák körében szokásos öltözködési mód. Dzsandubi két munkatársával, akik szintén rövid ideje dolgoztak a gyárban, korábban illegális autókereskedelemmel foglalkozott. Pár nappal a detonáció előtt mindhármukat látták egy német rendszámú Peugeot 405-ösben, amit a romba dőlt gyártelepen találtak meg a nyomozók. A két barát közül az egyik szintén életét vesztette, a harmadik férfi súlyos állapotban továbbra is kórházban van. A gyanút keltő elemek közé sorolják Dzsandubi kapcsolatát a toulouse-i muzulmán közösség egyik vezetőjével is. A hivatalos vizsgálat egyelőre tartja magát a véletlen baleset eredeti hipotéziséhez, de folytatják Dzsandubi környezetének felderítését is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?