Eddig közel 3 millió ukrajnai állampolgár kért védelmet az Európai Unióban

ukrán válság k
Valletta |

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának február 24-i kezdete óta rekordszámú, csaknem 3 millió ukrajnai menekült kért ideiglenes védelmi státuszt az Európai Unió valamelyik tagországában – közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) szerdán.

A máltai központú uniós ügynökség jelentésében közölte: a február 24-én kezdődött ukrajnai orosz invázió kezdetét követően a megtámadott ország állampolgárai az elmúlt évek adataihoz képest márciusban nyújtották be a legtöbb, körülbelül 83 ezer menedékkérelmet. A nemzetközi védelem biztosítására benyújtott kérelmek száma meghaladta a 2015-2016-os menekültválság kiugró adatait is.

Megjegyezték: az Európai Unió tagországaiban februárban regisztrált összes, mintegy 22 ezer menekültstátusz iránti kérelem legtöbbjét szintén ukrajnai állampolgárok nyújtották be. Számuk február 24. után körülbelül harmincszorosára ugrott a háború kezdete előtti adatokhoz képest.

Az uniós ügynökség emlékeztett, az ideiglenes védelemről szóló irányelvnek az ukrajnai háborút követő ideiglenes módosítása értelmében az Ukrajnából menekülők menekültügyi eljárás nélkül kérhetik regisztrációjukat ideiglenes uniós védelemre. Az ilyen regisztrációk száma szintén márciusban tetőzött, 1,6 millió benyújtott kérelemmel. Míg ezt követően a regisztrációk üteme folyamatosan lassult, május negyedik hetében még mindig legalább 50 ezer ukrajnai állampolgárt vettek nyilvántartásba a tagállami hatóságok.

A jelentésből kiderült az is, hogy a háborút követen jelentősen növekedett az orosz állampolgárok menedékkérelmeinek száma is. Az ukrajnai háború kitörését megelőzően, februárban benyújtott 1400 kérelemhez képest megmegkettőződött, és 2018 óta a legmagasabb szintre emelkedett az orosz menedékkérők száma.

Szintén növekedett a fehérorosz, az azeri, a tádzsik, az üzbég és a türkmén állampolgárok regisztrációja, azonban – mint írták – nem világos, hogy ezek a kérelmezők Ukrajnában tartózkodtak-e a háború kezdetekor. Az orosz, illetve a volt szovjet tagköztársaságok állampolgárai mellett számos afrikai ország, nevezetesen Nigéria, Szomália, Egyiptom, Marokkó, Tunézia és Mali esetében is jelentősen nőtt a kérelmek száma – tették hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?