Eddig 15 állam támogatta anyagilag a cseh lőszerbeszerzési kezdeményezést

Petr Fiala

Csehország lőszerbeszerzési kezdeményezésébe eddig az Európai Unió és a NATO tagállamaiból 15-en kapcsolódtak be, és együttesen több mint 1,6 milliárd eurót adtak össze – közölte Petr Fiala cseh kormányfő kedden este Prágában több uniós ország vezető politikusának munkavacsorája előtti sajtótájékoztatón.

Petr Fiala meghívására a prágai munkavacsorán Andrzej Duda lengyel államfő, Mette Frideriksen dán, Mark Rutte holland és Evika Silina lett miniszterelnök, James O'Brien amerikai külügyminiszter-helyettes, valamint Denisz Smihal ukrán miniszterelnök vett részt.

Andrzej Duda újságíróknak nyilatkozva leszögezte: Ukrajna védelmi képességeinek megerősítése jelenleg a Nyugaton múlik.

„Az első lőszerszállítmány június első napjaiban érkezik meg Ukrajnába. Több tízezer darab 155 milliméteres lőszer pedig a hónap folyamán” – mondta a cseh kormányfő.

„Az eddig összegyűlt pénz mintegy félmillió darab lőszerre elegendő az év végéig” – jelentette ki a dán miniszterelnök. „Ez megváltoztathatja a harctéri helyzetet” – tette hozzá.

Ebben bízik a lengyel államfő is. „Az orosz gazdaság hadirendszerben működik. Ukrajna lőszerhiánnyal küszködik és korlátozott lehetőségei vannak. A lőszerszállítmányok növelése és Ukrajna védelmi képességei megerősítésének biztosítása jelenleg a Nyugaton múlik” – hangsúlyozta Andrzej Duda újságírók előtt.

„Ukrajna esetleges veresége veszélyt jelentene az euroatlanti elrendeződésre” – jegyezte meg a lengyel elnök.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök köszönetet mondott az uniós politikusoknak a támogatásokért. Kijelentette: bízik abban, hogy Ukrajna a nyugati országoktól rövidesen néhány F-16-os vadászgépet is kap, amelyekkel meg tudná állítani az „orosz terrort”.

Csehország az EU februári csúcstalálkozóján kezdeményezte, hogy az uniós országok keressenek muníciót Ukrajna számára az EU-n kívüli országokban. Eddig mintegy húsz ország biztosította támogatásáról a cseheket, de pénzt csak 15-en küldtek erre a célra.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?