Ebola – WHO: Spanyolország mentessé vált a vírustól

Genf |

<p>Spanyolország mentessé vált az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolavírustól - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden.</p>

"Megerősítették, hogy Spanyolország hivatalosan is mentes az ebolától" - tudatta a WHO bejelentésével párhuzamosan a spanyol elnöki hivatal.     Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének közleménye szerint eltelt 42 nap a legutóbbi ebolás eset óta. Ez a betegség leghosszabb lehetséges lappangási idejének kétszerese.     Teresa Romero spanyol ápolónő volt az első, aki nem Nyugat-Afrikában, hanem Európában fertőződött meg a vírussal. Október 6-án vitték be a III. Károly Klinikára, ahol egyébként is dolgozik. A madridi kórházban előzőleg két spanyol misszionárius halt meg, akik Afrikában kapták el a betegséget. Az ápolónő úgy fertőződött meg, hogy védőruháját levéve véletlenül az arcához nyúlt a kesztyűjével.     Romerót október 21-én gyógyultnak nyilvánították, és november 5-én el is hagyhatta a kórházat. A WHO szerint az ibériai országban mind a 87 embert ellenőrizték, aki az ottani első ebolás beteggel érintkezett.     Ugyancsak kedden az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet túl lassúnak nevezte az ebolajárvány elleni nemzetközi válaszreakciót. A humanitárius szervezet azt tartja az egyik fő problémának, hogy a külföldi kormányok elsősorban anyagi támogatást nyújtanak, a tényleges munkát a civil szférának és a helyi hatóságoknak kell elvégezniük, ezek pedig nem rendelkeznek a kellő szakértelemmel.     A mostani a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó járvány halálos áldozatainak száma már meghaladta az 5700-at. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?