Ebola Maliban - meghalt az ebolás kislány

Bamako |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Az első ebolás megbetegedésről számoltak be pénteken a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt, aki még aznap életét vesztette.</span></p>

A mali egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a gyermek a szomszédos Guineában kapta el a vírust. A kislányt szerdán ebolára utaló tünetekkel vitték kórházba az ország nyugati felén lévő Kayes városában, a tesztek egy nappal később igazolták a betegség gyanúját. A tárca szóvivője szerint a gyerek nemrég nagyanyjával járt Guinea déli részén. Libéria és Sierra Leone mellett Guineát sújtja a leginkább a mostani Ebola-járvány.

A mali egészségügyi minisztérium nyugalomra intette a lakosságot, és közölte, hogy minden szükséges lépést megtesznek a betegség terjedése ellen. Egyúttal arra kérte az embereket, hogy lehetőleg kerüljék el a járvány sújtotta országokat.

Az Egészségügyi Világszervezet pénteken arra figyelmeztetett, hogy a kétéves kislány sok emberrel került kapcsolatba, mielőtt orvosi ellátásban részesült, és nagy a veszélye annak, hogy többeket megfertőzhetett. A gyermek nagyanyjával tömegközlekedéssel utazott át több városon, és a mali fővárosban, Bamakóban két órát töltött, mielőtt kórházba került volna. Az utazás során a kislánynak többször vérzett az orra.

A WHO csütörtökön azt közölte, "meglehetősen biztos" abban, hogy a Libériát, Guineát és Sierra Leonét sújtó járvány nem terjedt át a szomszédos országokra. A világszervezet már korábban azt ígérte, hogy szakértői csoportokat küld a továbbterjedés szempontjából leginkább veszélyeztetettnek tartott Maliba és Elefántcsontpartba, hogy felmérje az ottani hatóságok felkészültségét.

A WHO szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, három szakértőjük már Maliban tartózkodik, hogy felmérje a helyzetet, négyet a következő napokban küldenek a nyugat-afrikai országba. Hozzátette, hogy a mali hatóságok 43 olyan embert - köztük 10 egészségügyi dolgozót - tartanak orvosi megfigyelés alatt, akik kapcsolatban voltak a megbetegedett gyermekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?